UTÁNPÓTLÁS

Fontos győzelmet aratott U16-os csapatunk

Vajda Gusztáv csapata idegenben verte a Győrt és ezzel megelőzte a Haladást. Utánpótlás-eredmények.

Csonka hétvégét rendeztek ezúttal utánpótlás-fronton, legalábbis ami a Vidi csapatait illeti. Mindössze három gárdánk - az U17, az U16, illetve a leány U19 - volt érdekelt.

U17 I. osztály 27. forduló
2018. május 19. ETO FC Győr - Videoton FC 4-0 (1-0)
Esélyesként fogadta a 3. Győr 8. helyezett csapatunkat, amelynek három pontot kellett volna szereznie, hogy elkerülhesse az utolsó helyet. Sajnos a bravúr nem jött össze, Simek Péter csapata az első félidei egygólos hátrány után a második játékrészben további háromszor kapitulált, így maradt 20 pontos és a 4. Haladás ellen zárja az idényt.

U16 I. osztály 27. forduló
2018. május 19. ETO FC Győr - Videoton FC 0-2 (0-0)
Óriási bravúrt hajtott végre a szintén a Győrrel mérkőző U16-os gárdánk. Vajda Gusztáv tanítványai ugyanúgy a bronzérem egyik legfőbb várományosához utaztak, mint az U17, de három ponttal tértek haza. Urbán Krisztián és Rébék Richárd második félidei góljai azt jelentették, hogy a Vidi a Haladás elé került a tabellán, bár a szombathelyiek eggyel kevesebb mérkőzést játszottak. Az utolsó fordulóban éppen a szombathelyiekkel találkozunk majd.

Női labdarúgás

Leány U19 Kiemelt csoport, rájátszás 1. forduló
2018. május 17. ETO FC Győr - Videoton FC 6-0 (4-0)
Nem kezdte jól a bajnoki címért vívott rájátszást női U19-es csapatunk, amely a háromfordulós playoff első találkozóján hatgólos vereséget szenvedett az alapszakasz-bajnok ETO-tól. Gajdóczi Tibor csapata viszonylag korán nagyobb hátrányba került, amelyet később sem sikerült kijavítani. Jövő héten az MTK lesz az ellenfél hazai pályán.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek