Fontos győzelem a Balmazújváros ellen

Juhász Roland fejese három pontot ért, Huszti Szabolcs 13 év után lépett pályára ismét az NB I-ben.

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában, a Balmazújváros ellen Marko Nikolics ugyanazt a kezdőt küldte pályára, amelyiket egy hete a DVTK ellen is. A kispadon ott volt Varga és Huszti is, akik legutóbb kisebb sérülés illetve betegség miatt nem kerültek a 18-as keretbe - Réti és Tóth ezúttal viszont csak a lelátóról nézték a társakat. A találkozóra Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is ellátogatott.

Az első lehetőségre 12 percet kellett várnunk, Lazovics próbálkozott 23 méterről, jobbal, lapos lövését Horváth csak oldalra tudta ütni. A folytatásban is mi irányítottuk a meccset, de a vendégek stabil védelmét nem sikerült feltörnünk, az újabb lehetőségre 10 percet kellett várnunk, Stopira tette középre a labdát, ami Lazovics elé került, ő pedig 23 méterről fölé lőtt. A 45. percben a vendégek kapusa csúnyán alászaladt Lazovics szögletének, a labda ide-oda pattogott, míg végül Scsepovics elé került, aki néhány lépésről kapura lőtt, a labda azonban a gólvonalon egy fehér mezes védőben elakadt.

Fordulás után sokáig nem változott a játék képe, továbbra is főleg pontrúgásból tudtunk veszélyeztetni. Az 58. percben ismét egy szöglet után alakult ki veszélyes szituáció a vendégek kapuja előtt, de ezúttal is tisztázni tudtak a fehér mezes védők a gólvonal elől. A 60. percben pályára lépett csapatunkban Huszti Szabolcs, aki 2005. május 26-án játszott utoljára NB I-es bajnokit - akkor még az FTC játékosa volt, és a Bp. Honvéd otthonában nyertek 1-0-ra Sowunmi góljával. A 69. percben egy rövid kirúgás után Andrics vezette rá védelmünkre a labdát, majd leadta Harisnak, aki balról lőtt, Kovácsik szépen védett.

Tíz perccel a vége előtt Stopira felhőfejessel tett be középre egy beadást, Scsepovics háttal a kapunak levette a labdát, továbbpöckölte Lazovicsnak, de Tamás becsúszva mentett ziccerben. A 84. percben megszereztük a vezetést! Lazovics 30 méteres, oldalsó szabadrúgását Juhász bólintotta az üres kapuba - Horváth kapus ismét rossz ütemben mozdult ki a kapujából (1-0).

Az utolsó percekben magabiztosan őriztük előnyünket, és 1-0-ra győztünk. Legkőzelebb a válogatott szünet után, két hét múlva lépünk pályára a Pancho Arénában, akkor a Puskás Akadémia vendégei leszünk.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek