Fontos 3 pont a mezőkövesdi zivatarban

Henty első vidis góljával szereztünk vezetést, a hajrában pedig Lazovics is betalált, így 2-0-ra nyertünk, és az élre ugrottunk holtversenyben a Honvéddal.

Az OTP Bank Liga NB I. 4. fordulójában vasárnap este annak a Mezőkövesdnek a stadionjába látogattunk, ahol korábban még sosem sikerült bajnoki meccset nyernünk. Egy 1-1-es döntetlen és egy 2-1-es vereség volt az eddigi mérlegünk a kék-sárgák ellen idegenben. Marko Nikolics vezetőedző nem számíthatott ezúttal a kisebb sérüléssel bajlódó Juhász Rolandra, így a Fiola-Fejes középső védőpárossal kezdtük a meccset, a kapitányi karszalagot pedig Danko Lazovics viselte.

A kezdő sípszó pillanatában már gyülekeztek a viharfelhők a stadion felett, majd a 12. perctől kezdve a félidő végéig ritkán látható, hatalmas zivatarban küzdöttek egymással a felek. Szerencsére a mezőkövesdi centerpálya alá beépített vízelvezető csövek kiválóan végezték dolgukat, így nem fenyegetett az a veszély, hogy a pálya használhatatlansága miatt félbe kellene szakítani a meccset.

A 11. percben Henty kapott remek labdát egy nagyszerű összjáték végén, az utolsó pillanatban azonban becsúszva sikerült mentenie az egyik hazai védőnek. A 23. percben Suljic tört be szépen a 16-oson belülre, majd a jobb szélről pazar labdával szolgálta ki Hentyt, aki 9 méterről a hazai kapuba helyezte a játékszert, megszerezve ezzel első vidis gólját (0-1).

A 30. percben Keita ütötte ki Vargát, piros lap helyett azonban csak a sárga villant. A félidő zárásaként csatáraink még megdolgoztatták az egykori Vidi-kapust, Tujvelt. Előbb Henty 18 méteres, bal lábas bombáját kellett kitornáznia a léc alól, majd néhány pillanattal később Lazovics is a felső léc alá szerette volna rúgni a labdát, de ezt a kísérletet is sikerült hatástalanítania a felvidéki hálóőrnek.

A második játékrészt cserék nélkül kezdték a csapatok. Az első tíz percben nálunk volt többet a labda, de nem tudtunk helyzetet kialakítani, az 57. percben azonban Henty centerezése után Lazovics próbálta kapura tenni a labdát, de ezúttal nem járt sikerrel. Egy perccel később nigériai támadónk egy sprint után a földön maradt, le kellett cserélnünk, helyére Mirko Maric állt be. A 72. percben két nagy lehetőség is adódott a hazaiak előtt, először Gohér szabadrúgása pattant szögletre, majd Keita vágta öt méterről kapu fölé a labdát. Egy perccel később Kovácsiknak kellett védenie, miután Strestik próbálkozott távolról.

Nyolc perccel a lefújás előtt Maric került lövőhelyzetbe, de 15 méterről kapu fölé tekert. A 84. percben Keita másodszor úszta meg a kiállítást, a hazai középpályás ezúttal Szolnoki lábára csúszott rá méterekről. A 85. minutumban megszereztük második gólunkat is! Nego jobb oldali beadása az egyik hátvédről Lazovics elé pattant, aki kíméletlenül a léc alá vágta a labdát 12 méterről (0-2).

Az utolsó percekben az eredmény már nem változott, így történetünk során először nyertünk bajnoki meccset Mezőkövesden. Jövő héten szombat este a DVSC-t látjuk vendégül a Pancho Arénában.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek