Fölényben a Vasas ellen - videóval!

A Vasas ellen 29 alkalommal nyertünk az élvonalban, idegenben eddig 7 diadal került a Vidi neve mellé.

Az angyalföldi klub ellen a vasárnapi lesz a 83. élvonalbeli meccsünk, a Monicomp Liga jelenlegi mezőnyében csak az MTK-Újpest-Győr trióval találkozott többször a Videoton, így a Vasas gyakori ellenfelünknek számít. A két csapat első bajnokija egyben egyesületünk történetének első élvonalbeli bajnokija is, 1968. március 3-án a legmagasabb osztály abszolút újonca, a Videoton SC Angyalföldön játszotta a klub történetének első NBI-es derbijét, melyet végül a Vasas 6-1-re nyert saját pályáján, gólunkat Csukovics László lőtte. Ezt követően azonban csapatunk bizonyult eredményesebbnek, az eddigi 82 bajnokin egyesületünk 29, a fővárosiak 25 győzelmet ünnepelhettek 28 döntetlen mellett. A győzelmek mellett gólokban is jobban állunk, 119 találatunkra eddig 110 válasz érkezett. A Fáy utcában a vasárnapi találkozó lesz a 41. összecsapás, hazai környezetben a Vasas fölénybe került, 21 alkalommal nyert a Vidi ellen, míg csapatunk tucatnyi döntetlen mellett 7 alkalommal diadalmaskodott vendégként.
Eddigi utolsó idegenbeli sikerünket 2009 őszén arattuk, ekkor Andre Alves triplájával és Farkas Balázs szabadrúgásból szerzett találatával 4-2-re nyertünk az Illovszky Stadionban.

Vasas - Videoton FC 2-4 (2009. november 1.) Összefoglaló:

A Vasas elleni legeredményesebb fehérvári játékos Szabó József, aki 8 alkalommal talált be az élvonalban az angyalföldiekkel vívott bajnokikon. Jelenlegi keretünkből Andre Alves 4, Farkas Balázs és Nikolics Nemanja 2-2, Sándor György, Marko Andics és Elek Ákos pedig 1-1 alkalommal volt eredményes Vidi mezben a Vasas ellen.

A Vasas elleni góllövőlista:

8 gólos: Szabó József
7 gólos: Wollek Tibor
6 gólos: Tiber László
5 gólos: Novath György
4 gólos: Májer Lajos, Andre Alves
3 gólos: Nagy II János, Karsai László, Petres Tamás, Dvéri Zsolt, Terjék Lajos, Horváth Ferenc, Sitku Illés
2 gólos: Vadász Imre, Burcsa Győző, Muzsnay Zsolt, Sallói István, Takács Lajos, Balassa Péter, Mario Bozic, Koller Ákos, Farkas Balázs, Nemanja Nikolics, Goran Vujovic
1 gólos: Csukovics László, Bodnár, Józsa, Borsányi István, Burka Imre, Szalmásy Tamás, Palkovics István, Csongrádi Ferenc, Máriási Zsolt, Németh Zoltán, Babai László, Emmer László, Pálfi László, Bekő Balázs, Jován Róbert, Kozma István, Róth Ferenc, Waltner Róbert, Kuttor Attila, Németh Tamás, Fodor Imre, Gyurováth Sándor, Korsós Attila, Daniel Usvat, Tímár Krisztián, Komódi László, Szalai Tamás, Predrag Gajics, Tóth Balázs, Kriston Attila, Magasföldi József, Alexander Alumona, Csizmadia Csaba, Mohl Dávid, Fehér Zsolt, Julinho, Jusuf Dajic, Milan Pavlicic, Marko Andics, Sándor György, Elek Ákos
Egy találat öngól volt.

Szerző: Németh Zoltán

További hírek