Fiola Attila: "Jó érzés volt győzelemmel befejezni az edzőtábort"

Válogatott védőnk az utolsó edzőmeccsünk után értékelte a találkozót és az elmúlt két hétről is beszélt honlapunknak. 

"Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, úgyhogy tulajdonképpen azt kaptuk ettől a találkozótól, amit vártunk tőle. Úgy gondolom, remekül illett a felkészülésünkbe ez a meccs is. Nyilván a felkészülési időszakban lejátszott találkozók alkalmával nem az eredményen van a hangsúly, azonban jó érzés úgy befejezni ezt a két hetet, hogy győztünk az utolsó meccsen. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a másodikban azonban sikerült ellenfelünk fölé kerekednünk, és megérdemelten nyertünk. Mindent figyelembe véve gyorsan eltelt ez a két hét itt Spanyolországban. Keményen dolgoztunk ezúttal is, de ebben semmi meglepő nincs. Kiválóak voltak a körülmények, remek pályákon edzhettünk és játszhattunk. Persze jó lesz szombaton hazautazni, és végre újra együtt lenni a családdal, de aztán jövő héttől folytatódik a munka, hiszen egy hét múlva már bajnoki meccs vár ránk a Puskás Akadémia FC ellen" - nyilatkozta Fiola Attila.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molvidi.hu

További hírek