Farkas I szerint lesznek még jó pillanataink

A Honvéd elleni 0-0-s döntetlen csalódás lehet a szurkolók számára, bár dr. Mezey György szerint nem történt katasztrófa. Nem lehet állandóan egyenletes teljesítményt nyújtani, s a bajnokság vége is odébb van még. Vajon hogyan vélekedik a szombati t

- Némileg én is csalódásnak élem meg ezt az egy pontot, mert hármat kellett volna elhoznunk Kispestről. Erre a játék képe alapján mindenképpen rászolgáltunk volna, főleg az első félidőben maradtak ki komolyabbnál komolyabb helyzeteink. Más találkozókon sem szokott több helyzetünk lenni, ám akik ezúttal gólt lőhettek volna, nem tudták feltenni az i-re a pontot. Összességében talán egy picivel többet kellett volna tennünk a győzelemért. Valami hiányzott a csapatból, s emiatt nem győztünk. Ez a két pont veszteség még sokba is kerülhet a végelszámolásnál. Nekünk, mint domináns, jobb csapatnak nagyobb iramot kellett volna diktálnunk, partdobásokat, rögzített szituációkat gyorsabban kellett volna elvégeznünk. Ezzel is lehet pörgetni a játékot, illetve hibára kényszeríteni, nyomás alatt tartani az ellenfelet. Ha a kidolgozott négy-öt ziccerhelyzet nem elég a gólhoz, akkor nyolcat-tízet kell teremteni. Gyorsan hozzáteszem azonban, hogy a pontvadászat nem egy mérkőzésből áll, tehát nem kell pánikba esni. Tovább kell dolgoznunk, keményen, úgy ahogy eddig, lesznek még szerencsés pillanataink. Ha ezt a mostani Honvédot nézem, egy közepes csapat ellen ikszeltünk, s ez most nem annyira az ő kritikájuk, mint inkább a mienk.

- Éreztek mentális terhet amiatt, hogy mindenki győzelmet, bajnoki aranyat vár tőletek?

- Azt gondolom, egy profi játékosnak fel kell tudni dolgozni az ilyen terhet, s tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi Videotonban minden mérkőzésen, mindenkinek a maximumot kell nyújtania. Én mindenkit alkalmasnak tartok arra a csapatban, hogy ezt megtegye, máskülönben nem kerülhettek volna ide. Mindemellett nekünk sosem arra kell figyelnünk, hogy a riválisaink mit csinálnak, a saját belső motivációnkra kell odafigyelni, a saját játékunkra kell koncentrálni és mindig mérkőzésről mérkőzésre készülve haladni előre. A többi kiderül a végelszámolásnál. Most a Szombathely a következő „akadály”, amelyet sikerrel kell vennünk. Két védőnk is hiányzik majd a következő fordulóban, hiszen Lipták és Elek is „kipontozódtak, de egy jó csapat megoldja az ilyen helyzeteket is. Szerintem megvannak a megfelelő helyettesek, akik odateszik majd magukat és velük is ki tudjuk harcolni pénteken a három pontot érő győzelmet.

További hírek