OTP BANK LIGA

Ezekiel Henty: "Minden ilyen sikerre szükség van, hogy bajnokok legyünk"

A Loki ellen győztes tizenegyest kiharcoló támadónk fegyelmezett munkájának tudja be eddigi vidis sikereit.

A Vidi szombat este drámai összecsapáson, egy 97. perces góllal győzte le a Debreceni VSC együttesét. A találkozó egyetlen gólját eredményező tizenegyest néhány hete szerződtetett támadónk, Ezekiel Henty harcolta ki Szatmári Csaba mellett, a lefújást követően pedig őt kérdeztük a tapasztalatokról.

"Ezek a győzelmek nem csak a három pont miatt fontosak, hanem azért is, mert növelik az önbizalmunkat és a csapategységet a Partizan elleni mérkőzés előtt. Mindig azért lépünk pályára, hogy nyerjünk, ez motivál bennünket és ha összejön, az nekünk és a szurkolóknak is óriási öröm, különösen hazai pályán. Bajnokok szeretnénk lenni, amihez minden ilyen sikerre szükség van. Már az érkezésemkor reménykedtem benne, hogy hamar sikerül beilleszkednem a csapatba és felvennem a magyar bajnokság ritmusát, hiszen egyáltalán nem becsültem le a ligát és az ellenfeleket. Nem sztárként jöttem, hanem hogy keményen dolgozzak és küzdjek a helyemért - ha jól megy a játék, az azért van, mert fegyelmezetten teszem a dolgom. Megértettem, mit jelent számomra itt lenni és hogy tisztelni kell a riválisokat is. Még egyszer hangsúlyozom: azért igazoltam ide, hogy mindent beleadjak a siker érdekében."

"Ami a Partizan elleni összecsapást illeti, mindig pozitívan állok hozzá az ilyen kihívásokhoz, bízom a csapattársaimban és magamban is. A DVSC ellen is azért nyertünk, mert a végsőkig harcoltunk és ugyanígy szívünket-lelkünket ki kell tennünk a pályára a csütörtöki meccsen is. Ha így cselekszünk, sikerrel vehetjük azt az akadályt is!" - fogalmazott támadónk.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek