"Érzelemdús mérkőzésre számítok vasárnap délután"

Édesapja, Várhidi Pál az Újpest legendás játékosa, később pedig sikeredzője volt, így talán nem meglepő, hogy Ön is előbb labdarúgó, majd vezetőedző lett.

Igen, valahol adta magát, hogy labdarúgó lettem, de azt tudni kell, hogy amikor elkezdtem ezzel a játékkal foglalkozni, apám egy jó darabig nem tudott róla, mert nem volt annak a híve, hogy én is futballista legyek. De természetesen egyáltalán nem bántam meg, hogy végül mégis a labdarúgás az életem részévé vált. 34 éves koromig voltam profi labdarúgó és bár az NB I-ben csak rövidebb ideig szerepeltem, de abban az időben másodosztályú játékosnak lenni is nagyon szép dolog volt. A válogatottunk rendszeresen részt vett a nagy világeseményeken, a magyar élvonalban pedig olyan sztárok játszottak, akik nem csak magyar szinten számítottak remek játékosoknak. Összességében elégedett vagyok azzal, amit játékosként elértem.

Az igazán nagy sikereket azonban edzőként érte el. Tudatosan készült az edzői pályára?

Nem. Ahogy mondtam, 34 éves koromban hagytam abba a profi futballt, de 33 éves koromig eszembe sem jutott, hogy edző legyek. Apám mellett átéltem, micsoda feszültségekkel jár az edzői szakma, főleg az akkori kettős rangadók előtti egy-két napon, valamint az azt követő pár napon. Aztán amikor a BVSC-ben abbahagytam a játékot, felkértek arra, hogy legyek az ifi „A” csapat edzője – akkor még így nevezték az U19-et. Sokat gondolkodtam rajta, végül úgy döntöttem, belevágok. Így kezdődött az edzői pályafutásom.

Edzőként a legnagyobb sikert Újpesten érte el. Hogy került a lila-fehérek kispadjára?

Mondhatjuk, hogy egyenesen haladtam előre az edzői karrieremben, hiszen a BVSC U19 után következett az Újpest U19, majd pályaedzőként dolgoztam előbb az MTK-nál, aztán Újpesten. De ahhoz, hogy leülhettem az Újpest kispadjára vezetőedzőként, szerencsére is szükség volt. Ha ugyanis nem fűzött volna nagyon jó barátság Nagy Lacihoz (Nagy László, az Újpest akkori vezetőedzője – a szerk.), akkor valószínűleg én is távoztam volna Újpestről, amikor az 1997/98-as idényben, néhány fordulóval a szezon kezdete után, elküldték őt a klubtól. Úgy tartottam volna korrektnek, hogy vele együtt távozok én is, azonban az volt a kérése, hogy ha felkérnek, vállaljam el a vezetőedzői posztot. Először csupán négy mérkőzésre szólt a megbízásom, ekkor jelezték is a vezetők, hogy hosszabb távon Fazekas Lászlóban gondolkoznak, de végül olyan jól sikerült az a négy meccsünk, hogy én maradtam a vezetőedző.

Jó döntésnek bizonyult a vezetők részéről, hogy megkapta a bizalmat, hiszen a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.

Így van, azonban rengeteg átalakítás után sikerült révbe érnünk. A célkitűzés az első három hely megszerzése volt, de sok nem várt fordulattal kellett megküzdenünk. Anyagilag nagyon rossz helyzetben volt akkor a klub, így kényszerpályára kerültünk, és talán a mai napig kevesen tudják, de annak érdekében, hogy bevételre tegyünk szert, el kellett adni Szanyó Károlyt, Zombori Zalánt, Kovács Zoltánt és Szűcs Lajost. Négy meghatározó játékosról beszélünk. Majd tavasszal kidőlt a sorból a lábtörést szenvedő Véber György is. Mindezek ismeretében kisebbfajta csodának tartom azt, hogy a szezon végén behúztuk a bajnokságot. Főleg morálisan volt nagyon erős az az Újpest, de a csapat erejét azért jól mutatja, hogy a következő szezonban is a dobogón végeztünk. Véber Gyuri rendkívül fontos játékosa volt a bajnokcsapatnak, mindenképp azt szerettem volna, hogy miután biztossá vált a bajnoki címünk, az utolsó hazai meccsünk legvégén ő is pályára léphessen. Nem volt egyszerű kivitelezni, hiszen sem az orvosi stáb, sem az MLSZ nem rajongott az ötletért, de végül sikerült elintézni, így ő is a pályán ünnepelhette a bajnoki címet.

Ami ráadásul a mai napig az Újpest utolsó bajnoki címe. Meglepte, hogy az elmúlt 27 évben egyszer sem nyert bajnokságot az Újpest?

Igen, ez mindenképp meglepő. Arra számítottam, hogy egy újabb sikerkorszak kezdődik 1998-at követően, mondom ezt úgy is, hogy a bajnokcsapat nagy részét el kellett engednünk és az anyagi helyzet a későbbiekben sem javult sokat. 2006-ban ugye nagyon közel járt a klub ahhoz, hogy ismét bajnok legyen, akkor azonban pont a Vidi ellen kapott ki az utolsó fordulóban a Népstadionban. Amit egyébként a mai napig nem értek, hogy miért ott kellett lejátszani azt a meccset. Azóta sem volt az Újpestnek akkora sansza arra, hogy bajnokságot nyerjen.

Ugorjunk ismét vissza az időben, hiszen 2001-ben a Vidi vezetőedzője lett. Hogy került Székesfehérvárra?

Újpesten az utolsó időszakban klubigazgatóként dolgoztam és ugyan az utolsó félévben Glázer Róberttől átvettem a csapatot, az azonban már egy sok szempontból szétesett társaság volt, így végül én is elköszöntem a klubtól. Ezt követően két megkeresésem volt, az egyik a Debrecentől, a másik pedig a Viditől. Sokáig úgy tűnt, hogy Debrecenbe kerülök, de akkor még nem rendelkeztem a B licenccel, ezért úgy lett volna a felállás, hogy Herédi Attila ül le a kispadra, én pedig felülről irányítom, ezt azonban nem tartottam szerencsés megoldásnak, így végül nem vállaltam el a munkát. Néhány héttel később, amikor már birtokában voltam a B edzői diplomának, jött a székesfehérvári megkeresés, a felvázolt tervek szimpatikusak voltak, így végül aláírtam a Vidihez. A dolog pikantériája, hogy szezon végén épp a Debrecennel játszottuk a Magyar Kupa döntőjét, amelyen sajnos nem sok esélyünk volt a győzelemre. A fő célunk a bennmaradás volt, amikor átvettem a csapatot, akkor még a kiesés veszélye fennállt.

Nem volt nagy kontraszt az akkori újpesti és székesfehérvári munkája között, hiszen egészen más célokért kellett küzdenie a két helyen?

Nyilván más volt a szituáció, az azonban az elejétől nagyon szimpatikus volt a Vidinél, hogy nem voltak irreálisak az elvárások. Ahogy mondtam, amikor Fehérvárra kerültem, a biztos bennmaradás volt a cél, majd nyáron nekiállhattunk felépíteni egy új csapatot. Edzői szemmel hatalmas kihívás volt, nagyon élveztem, hogy az alapoktól építhettünk fel egy gárdát. Azon a nyáron egy nagyon jó társaságot sikerült kialakítanunk. Érkeztek játékosok velem Újpestről és NB I-es élcsapatoktól, valamint a másodosztályból is igazoltunk tehetséges labdarúgókat. A 2001/2002-es szezont mindenképp sikerként könyvelem el, végig ott voltunk a tűz közelében, sőt, ha jól emlékszem, akkor úgy kezdtük a tavaszt, hogy mindössze egy ponttal voltunk lemaradva a ZTE-től, akik később megnyerték a bajnokságot. A rájátszásos bajnoki rendszerben a felsőházban – vagyis az első hatban – végeztünk, és ott is sikeresek voltunk, hiszen öt meccsből hármat megnyertünk, így végül az 5. helyen fejeztük be a bajnokságot, ezzel pedig - az azt megelőző egy évtized helyezéseit figyelembe véve - a legjobb bajnoki helyezését érte el a Vidi. Arra az ötödik helyre legalább annyira büszke vagyok, mint az újpesti aranyéremre. Remélem, nem csak az idő szépíti meg a dolgokat, de én úgy emlékszem vissza, hogy a szurkolók kifejezetten szerették azt a Vidit, sőt, igazi kedvencek voltak a csapatban. Terjék Lajost, aki épp Újpestről került Székesfehérvárra, egyenesen imádták a piros-kék drukkerek, ami nem is csoda, hiszen házi gólkirály lett, fontos gólokkal járult hozzá a csapat eredményességéhez. Emellett az is a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy keveset kellett szezon közben a csapaton változtatni, elkerültek bennünket a komolyabb sérülések. Egyedül Hamar István bajlódott néha, ő azonban egy kivételes képességű játékos volt, aki egészségesen óriási erőssége volt a csapatnak. Egy szónak is száz a vége, a mai napig jó szívvel gondolok vissza arra a Vidire.

Milyen érzés volt első alkalommal az ellenfél edzőjeként visszatérni Újpestre?

Sosem tagadtam és ma sem tagadom, hogy számomra az Újpest az örök szerelem. Nagyon nehezen éltem meg azt, amikor ellenfélként tértem vissza Újpestre. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Emlékszem, le sem ültem a vendég kispadra. Akkor még nem voltak technikai zónák, amelyeket nem hagyhattak el az edzők, úgyhogy valahol oldalt, a kispadtól körülbelül 10 méterre álltam meg, ott volt egy nagyobb méretű hangfal, amelyre néha ráültem, de a meccs nagy részében álltam.

Amúgy az egy igazi gálameccsnek is beillő találkozó volt, melyen 8 gól született, igaz a végén nem mi örülhettünk, de utána zsinórban háromszor is legyőztük az Újpestet, kétszer hazai pályán nagy arányban, és egyszer idegenben egy góllal.

Azt még mindenképp hozzá kell tennem, hogy abban a Vidiben ugye nem csak nekem volt újpesti kötődésem, hiszen a lila-fehérektől került Székesfehérvárra Szlezák Zoltán, Kovács Balázs vagy éppen az említett Terjék Lajos, akik számára szintén presztízst jelentett volt együttesük ellen pályára lépni.

Ha az Ön által irányított Újpestből és Vidiből kiemelhetne egy-egy játékost, akkor kik lennének azok?

Mindenképp Szlezák Zoltánt emelném ki. Mindkét helyen a csapatkapitányom volt, mindkét helyen nagyon jó eredményt ért el a csapattal. Meghatározó labdarúgója volt az akkori Újpestnek és később a Vidinek is.

Két olyan vezetőedző is dolgozik most az NB I-ben - Pető Tamás és Tímár Krisztián - akik annak idején játékosai voltak Újpesten és Székesfehérváron. Hogy ítéli meg Pető Tamás edzői munkáját?

Tomi játékosként is egy csupaszív, szeretetre méltó ember volt, aki a pályán sosem ismert elvesztett labdát. Mindig mindenben az élen járt, mentálisan pedig nagyon erős volt. Úgy gondolom, nagyon nehéz dolga van most a Vidinél, hiszen egy erőteljesen átalakult csapatot vett át. Talán nem bántok meg senkit, ha azt mondom, hogy a Vidi élcsapatból középcsapattá alakult, de szerintem Tomi így is többet kihoz az együttesből, mint ami elvárható lenne. Amennyire kívülállóként meg tudom ítélni, ugyanazzal az elánnal végzi az edzői munkáját, ahogy futballistaként játszott. Akárhányszor látom a Vidit futballozni akár tévén keresztül, akár élőben, mindig azt a következetességet, azt a mentalitást fedezem fel, ami játékosként annyira jellemezte Tomit. Nagyon drukkolok neki, szerintem nem lesznek idén kiesési gondjai a klubnak, jövőre pedig szerintem már jóval erősebb csapatjáték jellemzi majd a Vidit.

Milyen találkozóra számít vasárnap délután?

Úgy gondolom, az Újpest erőteljesen leszálló ágban van és bár idén még nem nyertek bajnokit, ettől függetlenül nem vár könnyű mérkőzés a Vidire, hiszen Bartosz Grzelak személyében olyan vezetőedző irányítja a lila-fehéreket, aki tavaly még a Vidi kispadján ült. Edzőként pedig az ilyen meccsek mindig plusz motivációt jelentenek. Pető Tomi pedig nagyon jól ismeri az Újpest tradícióit, szurkolótáborát, igazi közönségkedvenc volt Újpesten is, szóval az ő részéről is biztos, hogy presztízsmeccs lesz a vasárnapi. Arra számítok, hogy érzelemdús mérkőzést játszik egymással a két csapat. Ráadásul mindkét gárda számára fontos lenne megszerezni a 3 bajnoki pontot. Az Újpestnek vissza kell állítania a szurkolóit a csapat mellé, ezt pedig csak jó játékkal és jó eredménnyel lehet megtenni. A Vidinek pedig minden pontra szüksége van ahhoz, hogy ne kelljen állandóan hátrafele néznie a tabellán. Kíváncsi vagyok arra, hogy a kéthetes szünetben sikerült-e mentálisan erősödnie az Újpestnek.

Végezetül árulja el, hogy manapság mivel foglalkozik, hogyan telnek a mindennapjai? Maradt még bármilyen kapcsolata a futballal?

Ha az a kérdés, hogy edzősködöm-e még felnőtt csapatnál, akkor a válaszom határozott nem. Utoljára 2021-ben Kaposváron voltam vezetőedző. A labdarúgástól ugyanakkor nem távolodtam el, Nagykanizsán foglalkozom gyerekekkel, nekik tartok képzéseket. Van egy saját focisulim és a nagykanizsai iskolákban tartok technikai jellegű foglalkozásokat olyan fiataloknak, akik Zalaegerszegen vagy Nagykanizsán futballoznak. Megmondom őszintén, a felnőtt futball már egyáltalán nem hiányzik, maximálisan kielégít az, hogy fiatal tehetségeknek segíthetek a fejlődésben.

Várhidi Péter 1958. május 8-án született Budapesten. Édesapja Várhidi Pál, volt válogatott labdarúgó, az Újpest edzőlegendája. Várhidi Péter 1979-1992 között futballozott, utána edzői pályára lépett. Az Újpesttel 1998-ban bajnokságot nyert, a Vidivel 2001-ben Magyar Kupa-ezüstérmes lett. 2006-2008 között 16 mérkőzésen szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat, 2007 augusztusában, vezetésével 3-1-re legyőzte Magyarország a regnáló világbajnok Olaszországot.