Erős Károly: "Ezen a meccsen mi csak nyerhetünk"

Ellenfelünknél örültek az öltözőben akkor, amikor kiderült, hogy az NB I listavezetője érkezik a Magyar Kupában.

„Az előző bajnokságban, amikor átvettem a csapatot a bennmaradás volt a cél, hiszen télen kiesőhelyen fordultunk – ezt sikerült teljesíteni. Nyáron egy új csapat építésébe kezdtünk, olyan játékosokat igazoltunk, akik még szeretnének a futballban elérni valamit. Ennek köszönhetően egy erős keretet sikerült létrehozni. Jellemző ránk, hogy szeretnénk focizni a meccseken, nem csak kivárásra játszunk, vagy brusztolunk. Ezek az eredményekben is megmutatkoznak, két élcsapatot is sikerült legyőznünk jó játékkal. Vannak NB I-es múltú játékosaink is, Fritz Attila például a Honvédben, Csepregi és Fitos a Fradiban szerepelt, de többek között Makrai, vagy Szűcs is rutinos játékos. Mellettük vannak olyan fiatalok, akik szeretnének magasabb szinten játszani, szóval rendben van a fiatalok és az idősebbek aránya. Nyáron egy erőnléti edző is csatlakozott a stábhoz, próbálunk a profi szinthez közelíteni. A körülmények adottak nálunk, középtávú célunk az, hogy NB II-ben legyen a csapat. A sorsoláskor örültünk, hogy az ország legjobb csapata érkezik, nekünk ez egy ünnep lesz. Arról beszéltünk a meccs előtti utolsó edzést követően, hogy nem minden héten lehet tétmérkőzést játszani egy NB I-es csapat, a listavezető ellen, szeretnénk ezt kiélvezni. Nem feltartott kézzel játszunk majd, kimondottan várjuk ezt a mérkőzést, ezen a meccsen mi csak nyerhetünk. Szeretnénk, ha ez a kupatalálkozó hírét vinné annak, hogy valami alakul a dabasi labdarúgásban!” - nyilatkozta a dabasiak edzője, a korábbi válogatott labdarúgó, Erős Károly.

Szerző: Vidi.hu

Fotó: FC Dabas - Facebook

További hírek