Egygólos vereség Pakson

A hajrában esett találattal győztek a hazaiak.

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában Pakson vendégszerepelt együttesünk. A forduló előtt a paksiak tizenkét lejátszott mérkőzés után négy ponttal voltak lemaradva tőlünk, azonban mi egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk. A Paksi FC szárnyakat kapott Bognár Győrgy érkezésével, a legutóbbi nyolc mérkőzésen csak egyszer szenvedtek vereséget.

Hasonló felállásban lépett pályára a Vidi, mint az előző fordulóban a ZTE ellen, mindössze egy helyen változott az összeállítás, Alef helyett ezúttal Nikolov kapta meg a lehetőséget, így a Rockov - Musliu, Stopira, Fiola - Bolla, Houri, Nikolov, Nego, Funsho - Nikolics, Zivzivadze alkotta a kezdő tizenegyet.

Az első nagy lehetőség Haraszti előtt adódott a 7. percben. Stopira csúszott el egy szerelési kísérlet közben, így Haraszti egy az egyben vezethette a labdát Rockovra, azonban tizenkét méterről megeresztett lövése a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 11. percben ismét Haraszti került helyzetbe, miután kibújt két védő között a 16-oson belül, lövését Rockovnak kellett védenie.  Az első fehérvári helyzetre a 23. percig kellett várni. Bolla passza után Zivzivadze tört be a 16-oson belülre, majd kissé kisodródva, éles szögből lőtt a jobb oldalról, Hegedűs jól helyezkedett.

Hat perccel később Funsho ívelt a kapu elé a pálya bal oldaláról, Nikolics érkezett középen jó ütemben, azonban lövése a kapu mellé szállt, nagy lehetőség, szép helyzet volt. A 37. percben ismét Haraszti előtt adódtak lehetőségek, öt méterről leadott lövésébe jó ütemben vetődött bele Nikolov, az ismétlés pedig gyengére sikerült. A félidő zárásaként Nikolics előtt adódott hatalmas helyzet: Houri tálalt jobb oldalról csapatkapitányunk elé, aki három méterről lött kapu fölé. Az első félidő nem hozott gólt, 0-0-ás döntetlennel vonulhattak a csapatok az öltözőbe. 

Az 59. percben egy szöglet után alakult ki nagy helyzet a fehérvári kapu előtt, Böde kapott labdát középen, a kaputól hét méterre, lövése a léc fölött hagyta el a pályát. Egy perccel később Nego került helyzetbe egy hosszú szöktetés után, balról, éles szögből lőhetett kapura, a labda az oldalhálót zörgette meg. A 64. percben Bognár szabadrúgását kellett védenie Rockovnak, kapusunk hatalmasat nyújtózva ütötte ki a bal alsóba tartó bombát. Egy perccel később ismét Rockov védett, ezúttal Balogh lövését hatástalanította. A 71. percben Bognár került helyzetbe, tizenhét méteres, lapos lövésére Rockov ért le, majd két perccel később Osváth próbálkozása halt el kapusunk kezében. A 76. minutumban Petrjak tört be a tizenhatoson belülre, Szélpál mellett a földre került, Solymosi nem adott büntetőt.

A 83. percben Houri kerül helyzetbe, kapura tartó lövésébe Böde tette bele a fejét, így tisztázva a kapu elől. A rendes játékidő vége előtt egy perccel szabadrúgáshoz jutott a Paks, Balogh labdája Ádám Martin fejét találta meg, Rockov tehetetlen volt, így a Paks megszerezte a vezetést. A 3 perces ráadás nem hozott gólt, otthon tartotta a pontokat a Paksi FC.

Legközelebb december 12-én lépünk pályára, a Budafokot fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban.

Szerző: Farkas Szilárd

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek