BAJNOKI

Egy diósgyőri sikerrel újabb lökést kaphat a csapat

Ami azért is fontos, mert rendkívül nehéz időszak előtt állunk, hét nap alatt három tétmeccs vár ránk. A szurkolói buszra és a stadionba szóló jegyek egyaránt megvásárolhatók még pénteken a VidiShopban!

Eddigi két tavaszi idegenbeli bajnokinkat két győzelemmel és 8-0-ás gólaránnyal abszolváltuk, ha hozzávesszük a Magyar Kupában és a Ligakupában lejátszott - szintén idegenbeli - meccseinket is, négy meccsből négy siker a mérleg, a gólkülönbség 16-3. Ennél jobb kezdést kívánni sem lehetett volna a téli felkészülés alatt. Nem túlzás azonban azt mondani, a 2012-2013-as szezon második felének egyik legnehezebb mérkőzése vár ránk vasárnap este a Diósgyőri Stadionban, várhatóan rengeteg szurkoló előtt.

Szentes Lázár csapata felemásan kezdte a tavaszt, a nyitányon győzött, a következő fordulóban ikszelt, legutóbb pedig kikapott. Ellenünk szeretnének tehát javítani, annál is inkább mivel hazai pályán még a 2012-es év utolsó meccsén nyertek utoljára bajnokit. Ha a két csapat közelmúltban lejátszott találkozóit vizsgáljuk, azt látjuk, egyszer sem utaztak hiába szurkolóink az ország keleti végébe. Az előző szezonban kétszer is 2-0-ra győztünk Miskolcon (egyszer a Ligakupában), előtte nem találkoztunk, ugyanis ellenfelünk a második vonalban szerepelt, 2010-ben és 2008-ban pedig egyaránt 1-0 lett a végeredmény a javunkra.

Vasárnap rendkívül kemény sorozatba kezdünk, három mérkőzést játszunk egy hét alatt, ráadásul mindhármat távol Székesfehérvártól. Egy újabb siker óriási lökést adhat a játékosoknak, ehhez viszont elengedhetetlen szurkolóink támogatása! Pénteken még megvásárolhatják vasárnapi belépőjüket, buszjegyüket, esetleg mindkettőt a VidiShopban. A vasárnap 18.30-kor kezdődő rangadóra szervezett utazás részleteiről ide kattintva tájékozódhatnak!

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek