EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Bartosz Grzelak és Kuttor Attila nyilatkozott

Bartosz Grzelak és Kuttor Attila nyilatkozott.

Bartosz Grzelak:

"Az elejétől a végéig kontrollálni tudtuk a mai találkozót. Fontos mérkőzés volt ez számunkra, mert volt már pár jó teljesítményünk a szezonban, pontokban ez viszont eddig még nem mutatkozott meg a találkozó előtt. A játékosok betartották a meccs előtti terveket, beszéltünk többek között a támadásból védekezésbe való visszarendezésről, amely jól működött. Úgy éreztem, hogy csak idő kérdése, hogy mikor szerezzük meg a vezetést, ez végül a hajrában sikerült. Ezt követően nagyon tetszett, ahogy 1-0 után folytattuk a mérkőzést, összeségében pedig egy nagyon jó teljesítményt láthattunk ma a csapattól."

Vezetőedzőnket kérdezték a cserékről és Kalmár Zsolt szerepéről is.

"A cseréktől azt kértem, hogy tartsák magukat az eredeti játéktervhez. Kastratitól pedig még annyit, hogy menjenek be a tizenhatoson belülre a labdák, hiszen Kodro és Szabó Levente személyében két jó felépítésű csatár várja a beadásokat. Mindenképpen pozitívum a jövőre nézve, hogy a cserék jól tudnak beszállni a meccsbe. Kalmár Zsoltnak nagyon jó hatása volt a csapatra. Jó játékos, úgy tűnik, mintha ezer éve itt focizna, pedig ez csak a második meccse volt kezdőként. Ez egy minőségi játékos ismérve. Ráadásul, ahogyan ma is láthattuk, a pontrúgásai is életveszélyesek, pályafutásom alatt még nem volt ilyen játékosom, aki így tudta volna berúgni a szabadrúgásokat és szögleteket."

Kuttor Attila:

"Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Szerintem az látszott, hogy mi volt a tervünk a meccsen, az egyértelmű volt a kezdés előtt is, hogy a Vidi dominálni fogja hazai pályán a mérkőzést. Mind a két kapott gólunk előtt nekünk volt nagy lehetőségünk, és azt is sajnálom, hogy éppen egy pontrúgás pecsételte meg a sorsunkat. A küzdőszellemet viszont ki tudom emelni, de az tény és való, hogy még építkeznünk kell, hogy eredményesebbek legyünk."

Szerző: fehervarfc.hu

Fotó: fehervarfc.hu

Forrás: fehervarfc.hu

További hírek