dr. Mezey: "A rohamtempó degradálja a rangadót"

Vezetőedzőnk szerint a meccs rangját leginkább azzal jelezte volna a szövetség, ha szombaton játszhatnak a csapatok.

- Az újságok címlapon hozták a mai mérkőzést, sőt napok óta ez a meccs a fő téma a médiában, alaposan felpörgették az eseményeket - mondta honlapunknak dr. Mezey György, vezetőedző. - Én azonban változatlanul állítom, hogy a találkozó fontosságát leginkább azzal kellett volna kifejeznie a labdarúgó szövetségnek, hogy nem péntekre, hanem szombatra időzíti ezt a rangadót. Azzal, hogy ebben a rohamtempóban játszunk - hat nap alatt három bajnokit bonyolítanak le - degradálják a bajnokság egyik legfontosabb összecsapását. Felkészülni sem nagyon lehetett az elmúlt két nap során, bár az is igaz, hogy nem ebben a két napban kell készülni, hanem végig, az egész bajnokság alatt. Ami a program sűrűségét illeti, lehet arra hivatkozni, hogy Európa szerte, a profi ligákban hasonló menetrend szerint játszanak a csapatok, ám a magyar bajnokságot össze sem lehet azokkal hasonlítani. A másik, hogy ha itthon hasonló program szerint játszunk a bajnokságban, azt nem egyik pillanatról a másikra kell bevezetni, hanem egy jól felépített rendszerben, előre átgondoltan kell megszervezni. Hogy min múlhat a mai eredmény? Sok összetevőn, de úgy gondolom, alapjában véve az eddigi munkának a visszatükröződése lesz.: az a csapat, amelyik eddig komolyan dolgozott a szezon folyamán, annak komoly előnye lehet.

További hírek