RÓLUNK ÍRTÁK

Budu Zivzivadze: "A csütörtöki örökké emlékezetes találkozó marad számomra"

A Köln elleni EKL-mérkőzésen az egyenlítő gólunkat szerző grúz támadónk a játékosok küzdőszellemét emelte ki a Nemzeti Sportnak.

Csapatunk csütörtök este az 1. FC Köln otthonában aratott bravúros, 2-1-es győzelmet az UEFA Európa Konferencia Liga playoff körének odavágóján. A mieink egyenlítő gólját szerző Budu Zivzivadze a találkozó másnapján a Nemzeti Sportnak adott interjút.

"Ilyen körülmények között még sohasem futballoztam, szenzációs volt az atmoszféra. Amikor a hazai ultrák rázendítettek, hidegrázós volt, de engem egy pillanatra sem ijesztett meg a légkör, helyette örömmel töltött el. Kisgyerekként az ilyen mérkőzések miatt szerettem volna labdarúgónak állni, hihetetlen élmény volt negyvennégyezer ember előtt játszani és gólt szerezni. A csütörtöki örökké emlékezetes találkozó marad számomra, ezzel aligha vagyok egyedül. A lefújást követően mámorító volt a hangulat az öltözőben, ugráltunk, táncoltunk, kiabáltunk, de nem sokáig, mert a párharc még nem dőlt el. Ugyanakkor nagy energiák szabadultak fel bennünk, mert a Ferencváros elleni vereség után meg akartuk mutatni országnak-világnak, hogy versenyképes csapat vagyunk, amelyet nem szabad leírni. A lehető legjobbkor jött a bravúros győzelem. Taktikailag felkészülten vágtunk bele a meccsbe, összeszedetten játszottunk. Tetszett, hogy mindenki küzdött a másikért, kisegítettük egymást, mindvégig egységesek voltunk" - nyilatkozta Zivzivadze.

A teljes cikk elolvasható a Nemzeti Sport Online-on, ide kattintva.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek