Bohdan Lednev a Vidiben folytatja pályafutását!

A BL-tapasztalattal is rendelkező ukrán bajnok középpályás a Dinamo Kijevtől érkezik Fehérvárra.

A két klub megállapodása értelmében kölcsönben csapatunkban folytatja pályafutását a Dinamo Kijev ukrán támadó középpályása, Bohdan Lednev.

A 23 éves, 173 centiméter magas játékos 1998. április 7-én, Skvyra városában született, gyermekként a Dinamo Kijevben kezdett el futballozni, majd az Atlet Kijev és a Dnyipro Dnyipropetrovszk utánpótlás-csapataiban pallérozódott. 2016 nyarán igazolta le a Dinamo Kijev, melynek színeiben rögtön az első szezonjában remekül debütált a nemzetközi porondon: az UEFA Ifjúsági Ligában 7 mérkőzésen 6 gólt lőtt és 2 gólpasszt adott.

A 2017/2018-as szezonban a Dinamo második együttesében játszott, valamint bemutatkozott az első csapatban az Ukrán Kupában, majd 2018 nyarán kölcsönvette az ukrán első osztályú Zorja Luhanszk. Itt két év alatt 49 bajnokin, 8 Európa Liga-selejtezőn és 4 Ukrán Kupa-mérkőzésen lépett pályára, ezeken összesen 16 gól és 5 gólpassz fűződik a nevéhez.

2020 nyarán tért vissza a Dinamo Kijevhez, ahol a 2020/2021-es idényben mindent megnyert, amit Ukrajnában lehet: a bajnokságot, az Ukrán Kupát és az Ukrán Szuperkupát is. Csapatával bejutottak a Bajnokok Ligájába, ahol csoportmérkőzésen a Barcelona ellen debütált. Tavasszal az Európa Ligában folytathatták szereplésüket Lednevék, majd 2021 őszén ismét pályára léphetett a legrangosabb európai kupasorozatban.

Az elmúlt másfél évben a Dinamóban 20 bajnokin, három Ukrán Kupa-meccsen, egy Ukrán Szuperkupa-döntőn, öt Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen és egy selejtezőn, valamint egy Európa Liga-találkozón játszott, ezeken két gólt szerzett. Hazája U19-es válogatottjában két, U21-es nemzeti csapatában 16 alkalommal lépett pályára, utóbbiban két gólt is szerzett. Tagja volt az ukrán válogatott 2021-es Európa-bajnokságra készülő bő keretének is. 

"Bohdan Lednev technikás, kreatív játékos, aki az ék mögötti pozícióban, illetve jobb oldalról játszva is nagy erőssége lehet csapatunknak. Fontosnak tartom, hogy a középpályán megfelelő kreativitás legyen a csapatban, Bohdan játékstílusa nagyon passzol a magyar focihoz, átlövésekben és utolsó passzokban is erős, így gólokat és gólpasszokat várunk tőle" - nyilatkozta új igazolásunkról Sallói István sportigazgató.

"A MOL Fehérvár FC neve jól cseng a labdarúgásban, úgy érzem, ez egy remek lehetőség számomra, hogy megmutassam a képességeimet és segítsem a csapatot a céljai elérésében. A szurkolók biztosak lehetnek abban, hogy mindig száz százalékot próbálok majd nyújtani a pályán. Érzem a bizalmat a klub részéről, ezt jó játékkal és gólokkal szeretném meghálálni" - mondta a szerződés aláírása után Bohdan Lednev.

Bohdan Lednev az év végéig kölcsönbe érkezik Székesfehérvárra, klubunknak ezt követően opciós joga lesz a középpályás játékjogának megvásárlására.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu