Bognár Tamás vezeti a Ligakupa-döntőt

Érdekesség, hogy a legelső Ligakupa-döntő első mérkőzését is Bognár vezette - akkor 1-0-ra nyertünk a DVSC ellen.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Játékvezető Bizottsága terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bíróinak keretébe. Az UEFA Játékvezetői Bizottsága félévente sorolja osztályokba a nemzetközi játékvezetőket. 2009-ben legmagasabban rangsorolt osztályban - 4. kategória - szerepelt. 2009 év elején a spanyolországi Malagában mutatkozott be - kötelező fizikai és elméleti teszten - az újonc FIFA-bíró, aki a megjelent 37 játékvezető közül az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta.

A Vidinek a 2008-2009-es szezonban, két hazai mérkőzést is vezetett - és mindkét alkalommal 2-0-ás vereséget szenvedtünk. Videoton FC - MTK 0-2 valamint Videoton FC - Bp. Honvéd 0-2. Aztán hosszabb kihagyás után az idei szezonban is két bajnoki mérkőzést is vezetett nekünk: Vidi - Pécs 4-1, Pécs - Vidi 1-3.

Külön érdekesség, hogy a 2007-2008-as szezonban első alkalommal kiírt Ligakupa döntőjét, melyet csapatunk a DVSC ellen játszott és nyert meg - szintén Bognár vezette, legalábbis az első mérkőzést, hiszen akkor még oda-visszavágós rendszerben zajlott a döntő.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek