A DVSC-től érkező középpályás mesélt a gyerekkoráról, eddigi karrierjéről, a válogatottról és üzent a Vidi- és a Loki-drukkereknek is.
- Nyíregyházán születtél, mégis Debrecenben kezdtél el futballozni. Hogyhogy nem a szülővárosodban ismerkedtél meg a labdarúgás alapjaival?
A szüleim debreceniek és mindketten katonák. Abban az időben, amikor megszülettem, Nyíregyházára voltak átvezényelve, majd nem sokkal a születésem után visszaköltözött a család Debrecenbe. Szóval Nyíregyházán születtem, de az otthonom mindig is Debrecen volt.
- És miért pont a labdarúgást választottad?
Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, hiszen látták, hogy már kisgyerekként is állandóan a labdát kerestem, és azzal játszottam a legszívesebben. Négyévesen írattak be a debreceni Olasz Focisuliba. Ahhoz, hogy profi labdarúgó vált belőlem, szükség volt egy kis szerencsére és kitartásra, de mindenekelőtt a szüleim támogatására, akik soha nem akartak lebeszélni arról, hogy focista legyek.
- Volt a családodban labdarúgó, akinek a példáját követhetted?
Nem, bár édesapám focizott, de nem profi szinten. Ettől függetlenül, ahogy mondtam, mindenben támogattak, és biztos vagyok benne, hogy nélkülük nem jutottam volna el idáig. Fiatalon egyébként nagyon sok sportágat kipróbáltam, kezdve a pingpongtól, a kosárlabdán át a teniszig, de sosem fordult meg a fejemben, hogy ne a labdarúgás legyen az a sport, amivel a legkomolyabban szeretnék foglalkozni. Mondhatjuk, hogy gyerekkorom óta tudatosan arra készültem, hogy labdarúgó legyek.
- Mi volt számodra a legnagyobb sportsiker gyerekkorodban, amit máig meghatározó élménynek tartasz?
Nagyon élénken él bennem annak egy debreceni Diákolimpiának az emléke, amin a Debreceni Focisuli játékosaként vettem részt. Tulajdonképpen a DVSC utánpótlás-edzői ezen a tornán figyeltek fel rám, és egyből megkeresték édesapámat, hogy felvennének a DVSC utánpótlásába. Ez egy rendkívül meghatározó pillanat volt.
- A DVSC utánpótlásából már egyenes út vezetett az NB I-ig?
Voltak azért nehéz pillanatok is. Ahhoz, hogy valaki profi labdarúgó legyen, a sok munkán és a tehetségen kívül egy jó adag szerencsére is szükség van. Voltak például olyan utánpótlás-edzők, akik az alacsony termetű játékosokat egyszerűen elküldték. Ha én is belefutottam volna egy ilyenbe, akkor jó eséllyel most nem beszélgetnénk itt.
- Mindig a középpályán számítottak rád az edzőid?
Nem, kezdetben csatár voltam, egészen az ifi "B"-ig, majd amikor az ifi "A"-ba kerültem, akkor Sándor Csaba vezetőedző átrakott a baloldalra. A baloldali szélső mindig hiányposzt volt, én viszont onnan is viszonylag sok gólt szereztem, így ott maradtam.
- Következtek az NB II-es majd az NB I-es évek. Hogy emlékszel vissza a kezdetekre?
Utólag is örülök, hogy az ifiből egyből az NB II-be kerültem a DVSC második csapatába, a DVSC-DEAC-ba, ahol Kondás Elemér volt a vezetőedző. Az első bajnoki ráadásul nagyon emlékezetesre sikerült. A Cegléd ellen játszottunk, 2-2-nél álltam be a 82. percben, majd néhány pillanattal később megszereztem az első felnőtt tétmeccsemen az első gólomat, amely végül győztes gólnak bizonyult. A következő szezonban pedig az élvonalban is bemutatkozhattam, 2010 májusában a Vasas ellen 3-0-ra megnyert találkozón a kezdőcsapatban kaptam helyet.
- A Debrecen játékosaként az elmúlt 5 évben mindent megnyertél itthon, amit egy focista megnyerhet. Új kihívásokra vágytál, és azért döntöttél végül a váltás mellett?
Igen, új kihívásokra vágytam, szerettem volna új embereket megismerni, hiszen ahogy mondtam, az NB II óta dolgoztam együtt Debrecenben Kondás Elemérékkel. Nekik amúgy nagyon sokat köszönhetek, hiszen egészen a válogatottig sikerült eljutnom, de úgy éreztem, itt az ideje, hogy tovább lépjek, ehhez pedig mindenképp változásra volt szükségem. Amióta itt vagyok a Vidinél, semmi olyan nem történt, ami miatt esetleg meg kellett volna bánnom a döntésemet. Nyilván Debrecen, a város, a családom és az ott élő barátaim hiányoznak, de a futball ezzel is jár.
- Nehéz döntés volt, sokat rágódtál a váltáson?
Valóban nem volt egyszerű meghozni ezt a döntést, nagyon sokáig gondolkodtam rajta. 25 éves elmúltam, és eddig nem tapasztaltam meg, milyen érzés klubot váltani. Édesapám is többször rákérdezett, hogy jól meggondoltam-e, és bár tényleg nehéz döntést hoztam, eddig egyáltalán nem bántam meg. Tudom, hogy apuéknak, akik minden DVSC-meccsre kijárnak, most már teljesen más érzés lesz kimenni a Nagyerdei Stadionba, főleg, amikor majd ellenfélként térek vissza Debrecenbe. De ilyen a futball, és ahogy egész eddigi karrierem során mindenben támogattak, most sem volt ez másképp.
- Kik voltak azok, akikkel beszélgettél a váltást megelőző időszakban?
A családommal, a feleségemmel, a menedzsereimmel és két játékossal, Varga Józsi barátommal, valamint a legutóbb épp a Vidiben futballozó Rudolf Gergellyel beszélgettem.
- Másfél hete vagy a Vidi játékosa, gyakorlatilag már mindenkivel találkoztál, milyenek az első benyomásaid?
Csak pozitív dolgokról tudok beszámolni. Pont olyan családias a hangulat a csapaton belül, amilyet szeretek. Úgy gondolom, a siker egyik titka, ha a csapattársak barátok is, akik küzdenek érted, és akikért te is mindent megteszel a pályán - és azon kívül is. Debrecenben ezt már megtapasztaltam, és nagyon örülök, hogy itt a Vidinél is hasonló csapatszellemmel találkoztam.
- Tavaly bemutatkoztál a válogatottban is a Feröer-szigetek elleni Eb-selejtezőn. Csalódott vagy amiatt, hogy most májusban, amikor még bő kerettel készült a válogatott az Eb-re, nem kaptál végül meghívót a szövetségi kapitánytól?
Eddig három alkalommal kaptam meghívót a felnőtt válogatottba. Románia és Észak-Írország ellen a kispadon ültem, Feröer-szigetek elleni viszont a kezdőben voltam. Az a meccs nagyon balszerencsésen alakult számomra, hiszen a 6. perc környékén - egy rossz mozdulatot követően - megsérült a bokám, emiatt a félidőben cserét is kellett kérnem. Csak később derült ki, hogy részleges bokaszalag-szakadást szenvedtem, de még akár így is gólt lőhettem volna, a kapus azonban a gólvonal elől menteni tudott - pedig milyen szép lenne most 1/1-gyel állni (nevet). Őszintén megmondom, egy kis csalódottság volt bennem, hogy nem hívott be a kapitány a bő keretbe, ugyanakkor nagyon motivált vagyok, hiszen Bernd Storck elmondta, folyamatosan rajtam tartja a szemét, és amennyiben huzamosabb ideig jól teljesítek a klubcsapatomban, akkor ismét ott lehetek a válogatottban. Ősszel pedig már kezdődnek a vb-selejtezők.
- Végezetül, mit üzensz a székesfehérvári és a debreceni drukkereknek?
Nagyon fontos, hogy nem haraggal távoztam Debrecenből, mindenről és mindenkiről csak szép emlékeket őrzök. Bízom benne, hogy amikor ellenfélként visszatérek, a Loki-szurkolók nem fütyülnek ki, és ők is megértik, hogy ez a váltás jót tehet a karrieremnek, tovább tudok fejlődni. A Vidi-szurkolóknak pedig annyit üzennék, hogy remélem, a személyemben olyan játékos került a klubhoz, akit hamar befogadnak, és akit méltónak találnak arra, hogy magára húzza a Vidi-mezt.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: vidi.hu