Boban Nikolov: "Nem futballoztunk jól, de küzdőszellemből jelesre vizsgázott a csapat"

Válogatott középpályásunk értékelte a Puskás Akadémia elleni 3-1-es sikerünket. 

"Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk a Puskás Akadémia ellen. Azt is el kell ismerni, hogy nem futballoztunk jól, nem tudtuk a saját játékunkat ráerőltetni ellenfelünkre. Ugyanakkor küzdőszellemből jelesre vizsgázott a csapat. Ilyen a futball, a Paks ellen rendkívül jól fociztunk, akkor viszont nem sikerült nyernünk. Ha a mai meccs után valaki csak az eredményt nézi, akkor azt gondolhatja, ez egy sima győzelem volt, aki viszont látta a meccset, az pontosan tudja, hogy ebbe a győzelembe rengeteg munkát tettünk bele. Fontos, hogy a vasárnapot mindenki pihenéssel, regenerálódással töltse, hiszen rendkívül nehéz hét vár ránk, két fronton is helyt kell állnunk, ráadásul az EL-ben most idegenben fogunk játszani, vagyis hosszabb utazás is vár ránk. Ez a mai győzelem erőt kell, hogy adjon nekünk és a folytatásban magabiztosan kell szerepelnünk, hiszen ebben a szezonban mindenképp bajnoki címet akarunk nyerni" - nyilatkozta honlapunknak Boban Nikolov a lefújást követően. 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek