Támadónkkal nemcsak a PAFC elleni bajnokiról, hanem a magyar bajnokság színvonaláról és az eddigi fehérvári teljesítményéről is beszélgettünk.
Öt fordulóval a szezon vége előtt már az összes NB I-es csapatot láttad futballozni. Pár hónap tapasztalatai alapján mi a véleményed a magyar klubfutballról?
Az első benyomásaim nagyon pozitívak az NB I-ről, színvonalas a bajnokság. A csapatok őszinte, nyílt futballt játszanak, szinte minden mérkőzésen sok gólhelyzet adódik, nyilván csatárként ez nagyon jó. A stadionok is nagyon szépek, látszik, hogy Magyarországon fontos dolog a futball.
Szombaton Felcsútra látogatunk, milyen találkozóra számítasz a bajnoki címért harcoló Puskás Akadémia FC ellen?
Nem vagyunk könnyű helyzetben, erős csapatok ellen fogunk játszani a következő hetekben. A legutóbbi, MTK elleni bajnokin szerintem jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, sajnos azonban a három pontot nem sikerült itthon tartanunk. Fontos kiemelnem a jó csapategységünket és azt is, hogy minőségi játékosok alkotják a keretet. Keményen készülünk a Puskás elleni bajnokira is, de nemcsak ezen az egy találkozón, hanem a hátralévő öt bajnokin meg kell mutatnunk a pályán a bennünk rejlő minőséget és azt is, hogy mire vagyunk képesek. Emlékszem a Puskás elleni hazai meccsünkre, amit 1-0-ra megnyertünk. Akkor még nem játszottam, de a lelátón ott voltam és láttam, hogy erős együttes a PAFC, akkor csapatként sikerült föléjük kerekednünk. Ezúttal sem szabad az ellenféllel foglalkoznunk, magunkkal kell törődnünk és azokat a dolgokat kell a pályán megvalósítanunk, amiket a szakmai stáb kér majd tőlünk. Bízom benne, hogy ezúttal is megszerezzük mindhárom pontot.
Eddig 11 tétmeccsen 7 gólt szereztél a Vidiben, vagyis kiváló tavaszi idényed van. Gondoltál arra télen, amikor hozzánk igazoltál, hogy ilyen eredményes leszel?
Mielőtt a Vidibe jöttem, körülbelül fél évig nem játszottam, viszont a személyi edzőmmel folyamatosan dolgoztam azért, hogy jó formában legyek. Amikor a Vidibe érkeztem, már teljesen fitt voltam és nagyon gyorsan sikerült teljesen beilleszkednem a csapatba. Jól érzem magam a pályán és nyilván az első néhány gól meghozta az önbizalmamat is. Most ugyan a legutóbbi két találkozón, amelyen pályára léptem, nem sikerült bevennem az ellenfelek kapuját, de számomra mindig is a csapat eredményessége a legfontosabb, az, hogy sikerül-e gólt szereznem, másodlagos. Persze vannak kitűzött céljaim, jó lenne az idény végéig még 3-4 gólt szereznem, de ahogy mondtam, első a csapat eredményessége.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: fehervarfc.hu