Bekő Balázs: "Az ilyen meccsek mindig pluszt adnak"

Bekő Balázs élete nagy részét a Videoton kötelékében élte le, és természetesen szurkol is a fehérváriak bajnoki címéért. Szombaton azonban más célja lesz, szeretné győzelemre vezetni a KTE-t a listavezető ellen.

Szokták mondani, hogy az ilyen meccsekért érdemes elkezdeni futballozni.

Abszolút egyetértek. Ez akkor is igaz lenne, ha éppen nem lennénk jó passzban. Az ilyen meccsek mindig éltetik az embert, és plusz energiákat adnak. Én is azt várom, hogy egy olyan meccset tudunk játszani a Videotonnal, ami ebbe az irányba mutat.

Neked személy szerint ez érdekes csata lesz, hiszen ezer szállal kötődsz a Vidihez. Jól sejtem, hogy kiegyeznél egy fehérvári bajnoki címmel, de egy KTE-től elszenvedett vereséggel?

Természetesen. A klub az én szívemben mindig az első helyen lesz, hiszen életem háromnegyedét a Videotonban éltem le. Nyilvánvaló azonban, hogy most az a cél, hogy minél inkább megnehezítsük a dolgukat, és ha meg tudjuk csinálni, győzzük is le őket!

Ha valamitől tarthat a Videoton, az a KTE formája. Az utóbbi 9 meccsből csak az MTK tudott nyerni a Kecskemét ellen.

Az kijelenthető, hogy két alapvetően jó formában lévő csapat találkozik. Még inkább kiegyenlíti az erőviszonyokat, hogy hazai pályán játszunk. Ezt azért is gondolom így, mert amit mi pluszban szoktunk kapni a szurkolóinktól, az nagyon jó és példaértékű. Ha nincsenek is olyan hatalmas létszámban, annál hangosabbak és lelkesebbek, ez pedig pluszt ad folyamatosan. Mondhatom azt, hogy várom is, hogy még többen kilátogassanak, hiszen jó időben, jó időpontban lesz a meccs, és nem utolsó sorban ez a csapat megérdemli, hogy minél többen legyenek rá kíváncsiak.

(Az interjút a KTE hivatalos honlapja, a kecskemetite.hu készítette)

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek