Kapusunk értékelte az MTK Budapest elleni, 1-1-es döntetlennel végződő bajnokinkat.
"Nem lepett meg, hogy ma kezdőként számítottak rám, hiszen most egy kicsit szűkebb a keretünk, mindenkinek mindig készen kell állnia. Én is készen állok a bevetésre, hiszen kapusként bármilyen szituációt követően pályára léphetek. Nyilván amikor nem játszottam, akkor is próbáltam az edzéseken mindent beleadni. Ebben az öltözőben 30 évesen én vagyok a legidősebb, próbálok mindig mindenkit segíteni és biztatni. Volt, hogy ezt a pályán kívülről tettem, most pedig a pályán igyekeztem segíteni a csapatot. Az eredmény mindig a legfontosabb, ilyenkor másodlagos az, hogy a mérkőzés során milyen védéseket mutattam be, vagy mennyire peches szituációból kaptuk a gólt. Egyáltalán nem zavar, ha jövő héten kapok négy gólt, de nyerünk 5-4-re. Ebben a helyzetben erőből rá kell menni a meccsekre és minél hamarabb lezárni a bennmaradásért folyó küzdelmet. Nyilván nehéz a sorsolásunk, az eredményességen lesz a fő hangsúly a következő mérkőzéseken. A végén majd kiderül, a mai 1 pont mennyit ér. Sok munkát beletettek a mai meccsbe is a srácok. Úgy gondolom, bátor játékot vállaltunk fel és egy ki-ki meccset játszottunk az MTK ellen. A végére kicsit kettészakadt a pálya és mindkét együttes elfogyott az erejével, de fontos, hogy ezt az egy pontot is megbecsüljük" - fogalmazott a lefújást követően Nagy Gergely.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: fehervarfc.hu