TUDÓSÍTÁS

Az utolsó pillanatban lőtt góllal győzött a Vasas

Sérülés, öngól, kapufák, piros lapok - és győztes találat a 93. percben. Igazi rangadót játszott a két csapat, melynek végén az angyalföldiek örülhettek.

Henning Berg vezetőedző egy helyen változtatott a múlt heti, Paks elleni kezdőcsapaton, Varga József helyére Szolnoki Roland került be. A kezdő sípszó előtt a 70. születésnapját ünneplő Vidi-legendát, Fejes Gábort köszöntötte klubunk, majd útjára indult a labda.

A vendégek bátran kezdték a mérkőzést, többet birtokolta az első percekben a Vasas a labdát. Az 5. perc végén Vinícius buktatta Remilit a 16-osunk előterében, a szabadrúgást a sértett védhetetlenül csavarta a jobb felső sarokba (0-1). 449 perc után kapott gólt ismét Kovácsik Ádám.

A 13. percben Scsepovics 17 méterről, laposan leadott lövését magabiztosan védte Nagy. Egy perccel később Pátkai iramodott meg a jobb szélen, a középen üresen érkező Scsepovicsot kereste, de a beadásra jó ütemben vetődött ki a Vasas hálóőre. A 17. percben Scsepovics fejelt 7 méterről kapu fölé.

20 perc elteltével komoly bajba került a Vasas, hiszen egy sérülés miatt le kellett cserélni a gólszerző Remili Mohamedet. A 31. percben, a negyedik szögletünket követően Stopira fejelhetett kapura 8 méterről, Vaskó azonban - szintén fejjel - menteni tudott. Kevesebb, mint tíz perc volt hátra a félidőből, amikor Lazovics ívelt mértani pontossággal egy szabadrúgást Hadzic lábára, ő átvette a játékszert, majd kissé éles szögből kapu fölé bombázott! Néhány pillanattal később Berecz Zsombor lőtt 24 méterről hatalmas erővel kapura, a labda a felső lécen csattant!

Már mindenki a szünetet várta, amikor Lazovics adott remek labdát Scsepovicsnak, aki a bal szélen Suljicot hozta játékba, ő pedig az alapvonalról erősen lőtt középre, Burmeisterről pedig a saját kapujába pattant a labda - öngól (1-1). Döntetlennel vonulhattak tehát a csapatok az öltözőkbe.

A második játékrész elején Ádám került nagy ziccerbe, de rosszul vette át a labdát, így oda lett a helyzet. Az 55. percben Lazovics indította hosszan Scsepovicsot, aki azért elérte a játékszert, de a kifutó Nagy Gergely lábbal mentett. A 60. minutumban egy szép összjáték végén Lazovics került helyzetbe, 15 méterről kapu fölé bombázott. Három perccel később Berecz került nagy helyzetbe egy kényszerítő után, majd kicsit kiszorított helyzetből Kovácsik lába között akarta elrúgni a labdát, de kapusunk hatalmasat védett.

A 66. percben Ádám lövése Viníciuson megpattant, de Kovácsik védeni tudott. Hét perccel később újabb Berecz-kapufát láthattunk, a Vasas játékosa távolról, nagy erővel lőtt kapura, Kovácsik vetődve még bele tudott érni a labdába, amely így a bal kapufáról pattant vissza a mezőnybe - újabb óriási bravúr Kovácsiktól!

A 78. percben a legrutinosabb magyar játékvezető felmutatta a piros lapot Hangya Szilveszternek, aki csúnyán csúszott rá Lazovics lábára, ezt azonban játékosunk sem hagyott szó nélkül, így őt is leküldte a pályáról Szabó Zsolt. Négy perccel később ismét villant a piros, James Manjrekar kapta meg a második sárga lapját követően. A 85. percben Hadzic beadása suhant el a hosszú oldalon érkező Scsepovics feje felett. A 92. percben Scsepovics került gólhelyzetbe, 14 méterről leadott lövése Ristevskiben akadt el!

Amikor már mindenki elkönyvelte a pontosztozkodást, akkor jött a dráma! Az emberhátrányban lévő Vasas - az utolsó percekben csereként pályára lépő Murka góljával - 2-1-re nyerni tudott a Pancho Arénában. És mivel a Honvéd idegenben 1-0-ra le tudta győzni Eppel góljával a Haladást, így a fővárosi piros-feketék megelőztek bennünket a tabellán.

A Vidi legközelebb szerda este a Gyirmót vendégeként lép pályára.

 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek