ELLENFÉL-LES

Az idei szezonban még veretlen Újpest érkezik Sóstóra

A fővárosi lila-fehérek az első hat fordulóban kétszer nyertek és négy döntetlent játszottak.

Vasárnap délután az Újpest FC látogat Székesfehérvárra. Nebojsa Vignjevic együttese még veretlen ebben a szezonban, igaz, hat meccséből csak kettőt nyert meg, négyszer ikszelt. Akárcsak mi, mindössze 2 gólt kaptak eddig, de csupán négyszer találtak be ellenfeleik hálójába. Ez a teljesítmény a hatodik helyhez elég jelenleg a tabellán.

A lila-fehérek felemás szezonon vannak túl, hiszen a 2013-2014-es bajnokságban tizenharmadikak lettek, ellenben megnyerték a Magyar Kupát.

Nyáron mindent figyelembe véve 20(!) játékos távozott Újpestről és csaknem ugyanannyi érkezett. Legnagyobb fogásuk az augusztus végén bejelentett nigériai csatár, Kim Ojo, aki a belga Genktől érkezett egy évre kölcsönbe a negyedik kerületbe, ám balszerencséjükre a néhány nappal ezelőtti Magyar Kupa-mérkőzésen (melyet az Újpest 13-0-ra nyert meg a Hímesháza ellen és amelyen Ojo kétszer is betalált) megsérült, így az ujpestfc.hu tájékoztatása szerint hetekre kidőlt. Az ismertebb nevek közül Vadász Viktor Diósgyőrből, Nagy Gábor Szombathelyről igazolt a lilákhoz nyáron.

A legutóbbi fordulóban a Honvéd ellen (0-0) a következő csapattal állt fel az Újpest: Balajcza - Vadász. Heris, Litauszki, Forró (Rodrigo), Nagy G., Vasziljevics (M'Boma), Balogh B., Sztaniszavljevics (Dani Ponce), Simon K., Suljic.
 

jó, ha tudja!
Érdemes elővételben megvásárolni a belépőt a rangadóra, mert így nem kell sorban állnia a jegypénztáraknál, gyorsabban juthat be a stadionba, és a mérkőzés megkezdésére biztosan elfoglalhatja a helyét, vagy családjával részt vehet a Gyereksarok ingyenes programjain. A szurkolói- és jegyinfóért kattintson ide!

 

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek