SPORTING - VIDI 2-1 (0-0)

Az első félidőben megnyerhettük volna a meccset

Jó játékkal fejeztük be az idei Európa Liga sorozatot, de ez nem volt elég a győzelemhez.

Csütörtökön este csapatunk EL-meccsét elmosta az eső, így ma este annak tudatában léphettünk pályára, hogy akármilyen eredmény is születik, nincs már esélyünk a továbbjutásra. Ennek ellenére a játékosok nagyon motiváltak voltak, hiszen ahogy Paulo Sousa fogalmazott, fontos a klub számára az, hogy az eddig kiharcolt elismerést tovább fokozza a Vidi.

A mérkőzés első 10-15 percében ugyan sikerült némi mezőnyfölényt kialakítania a hazai csapatnak, az első gólhelyzetet mégis mi dolgoztuk ki. A 17. percben Nikolics adott remek labdát Oliveiranak, aki 14 méterről kapura lőtt, Marcelo azonban bravúrral védett. Három perccel később Renato Neto adott szenzációs labdát Nikolicsnak, egyedül vezethette azt a hazai kapusra, azonban a lövést követően elakadt az a hálóőrben. Újabb három perc elteltével megint izgulhattak a hazai nézők, hiszen egy szép támadás végén Renato Neto lőtt 21 méterről kapura, a labda a felső lécen csattant. Két perccel később Brachi lőtt kapu elé egy szabadrúgást, a labdát Sándor szerezte meg, majd egyből kapura fordult és lőtt, a játékszer azonban egy hazai védőről szögletre vágódott. Tíz perc alatt négy alkalommal szerezhettünk volna gólt, Fortuna azonban a hazaiakkal volt. A félidő hátralévő részében már egyik kapu előtt sem alakult ki újabb gólhelyzet.

A második félidő elején megpróbált a kapunk elé szorítani a Sporting, többet is birtokolták a labdát, de igazán nagy helyzetig nem jutottak. Az 52. percben volt először dolga Tujvelnek, egy 25 méteres lapos lövést fogott magabiztosan. Az 57. percben Sándor próbálkozott lapos lövéssel 18 méterről, de védett a hazai portás. Két perccel később nagy lehetőség adódott a hazaiak előtt, egy balról kapu elé lőtt labdát Viola az ötösről gyakorlatilag visszarúgott a mezőnybe. A 65. percben Labyad révén megszerezték a vezetést a zöld-fehérek: egy szabadrúgás után nagyot védett Tujvel, de a kipattanóra a Sporting húszasa ért oda először és kíméletlenül a rövid felsőbe bombázott. (1-0.)

A 71. percben ismét a gólszerző került helyzetbe, egyedül lépett ki, jobbal próbálta ellőni a labdát Tujvel mellett, kapusunk azonban óriási bravúrral védeni tudott. A 78. percben Brachi beadása után Rinaudo kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, a játékvezető habozás nélkül tizenegyest ítélt. A labda mögé Sándor állt és rendkívül magabiztosan helyezett a bal alsóba, Marcelo a másik irányba vetődött.

Két perc telt el és ismét a Sportingnál volt az előny. Capel szöglete és egy kapu előtti kavarodás után Viola fejelt a kapunkba 2 méterről. (2-1).

A 83. percben Sándor szabálytalankodott Capellel, amiért kiállította a játékvezető csapatkapitányunkat. A 88. percben Esgaio került helyzetbe a tizenegyespontnál, egy csel után a bal alsó mellé lőtt. Egy perc múlva Viola érkezett egy bal oldali lapos beadásra, lövését Tujvel hatalmas bravúrral védte. A három perces hosszabbításban kétszer is helyzetbe kerültünk, először Gyurcsó lőtt ballal, majd Paraiba, de nem tudtunk a kapuba találni.

Csapatunk vereséget szenvedett, de újra bizonyította, hogy bárkivel versenyképes.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek