Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy teljesítettek múlt héten a Vidi kölcsönadott vagy kooperációban szereplő játékosai.
A 2024/2025-ös tavaszi szezonban öt játékosunk szerepel kölcsönben vagy kooperációs megállapodás keretében NB II-es és NB III-as csapatoknál.
Az NB II-ben szereplő FC Ajka csapatával kooperációs szerződést kötöttünk a télen. Ennek értelmében Babos Bence, Kovács Patrik, Kovács Bence és Tóth Tamás Vid a tavaszi idényben kettős versenyengedéllyel szerepelnek.
Babos Bence és Kovács Patrik továbbra is sérüléssel bajlódnak, ezért ők a legutóbbi játéknapon sem szerepeltek egyik együttes keretében sem.
Kovács Bencére ezúttal a Vidi meccskeretében számított Tímár Krisztián vezetőedző az MTK Budapest elleni, 1-1-es döntetlennel zárult élvonalbeli találkozón, pályára azonban nem lépett fiatal középpályásunk.
Tóth Tamás Videt az FC Ajka cseréi közé nevezte Gaál Bálint vezetőedző a Kolorcity Kazincbarcika SC elleni idegenbeli találkozón és a 75. percben, 1-0-s ajkai vezetésnél váltotta Doncsecz Leventét. A mérkőzés végül 1-1-es döntetlennel zárult. Az FC Ajka 29 ponttal az NB II-es bajnokság 12. helyén áll, mindössze két ponttal előzi meg a kieső helyen álló Gyirmótot.
Kecskés Máté a Dorogi FC kezdőjében kapott helyet a III. Kerületi TVE elleni idegenbeli bajnokin. Jól kezdődött a találkozó Kecskésék számára, már a 8. percben megszerezték a vezetést, azonban a fővárosi együttes fordítani tudott és az utolsó 25 percben hiába játszott emberelőnyben a Dorog, végül 3-1-es vereséget szenvedett. Kecskés 67 percet töltött a pályán és egy sárga lap is fűződik a nevéhez.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: fehervarfc.hu