Andó-Szabó Sándor vezeti a ZTE elleni mérkőzésünket

Ebben a szezonban még egyik csapat bajnokiján sem működött közre játékvezetőként a rutinos sporttárs.

Andó-Szabó Sándor 2001-ben lett utánpótlás játékvezető, majd 2002 decemberében került az országos játékvezetői keretbe, ahol tavasszal az NB II-ben a Bőcs–Nyírbátor mérkőzésen debütált. 2006-ban újabb minősítéssel került fel az NB I-es keretbe. 2013 júniusában beválasztották Magyarország első 12 hivatásos játékvezetője közé.

A rutinos spori ebben az idényben még nem vezetett bajnoki meccset sem nekünk, sem pedig a ZTE-nek. Játékvezetőként a szombati lesz a 237. élvonalbeli mérkőzése, ezeken eddig összesen 1048 sárgát és 56 pirosat osztott ki.

A szombat 17 órakor kezdődő, ZTE elleni mérkőzésen a két asszisztens Georgiou Theodoros és Huszár Balász lesz, az alapvonalak mögül Takács János és Zierkelbach Péter segíti Andó-Szabó Sándor munkáját, míg a tartalék játékvezetői feladatokat Király Krisztián látja majd el.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek