GYEREKBLOG

A Vidi öltözőjében jártam 10 - gyerekblog

Vidi-rajongó gyerekek által vezetett blogunk tizedik bejegyzésében Dudás Johanna és Gedeon Katinka, a Gödöllői Premontrei Gimnázium kilencedikes tanulói osztják meg a legutóbbi bajnoki mérkőzésen átélt élményeiket. 

Sziasztok Vidi rajongók! 

Sokat olvastunk már a honlapon erről a programról, amelyben a fiatal szurkolóknak lehetősége nyílik találkozni a Vidi játékosaival. Mint Vidi drukkerek, felvettük a kapcsolatot a szervezővel. Megbeszéltük a részleteket, miszerint személyesen találkozhatunk a focistákkal, majd erről egy rövid élménybeszámolót írunk. Szerencsére nekünk is megadatott a lehetőség, és a május 10-ei, Kaposvár elleni mérkőzésre hivatalosak voltunk. 

A meccs szombaton délután 18:00-kor kezdődött. Mi, mint diákbloggerek 17:00-re mentünk a Sóstói Stadion főbejárata elé, és rövid várakozás után elindultunk az öltözőkhöz. Az előtérben izgatottan várakoztunk, míg a focisták megbeszélést tartottak az edzővel. Már messziről hallottuk az ajtón át kiszűrődő zenét, amely a meccs előtti izgalmakat, feszültséget tompította. Majd eljött a pillanat, mikor megszeppenve beléptünk az öltözőbe és milliónyi szempárral találtuk szembe magunkat. Az események felgyorsultak, Nikolics Nemanja és Kovács István egy-egy ajándékcsomagot nyújtott át. Kezet ráztunk, majd beálltunk a közös képhez Stoplival, a kabalával kiegészülve. A fotós mögül érdeklődően néztek a focisták. Nem akartuk sokáig feltartani őket, így sok sikert kívántunk, elköszöntünk és kiléptünk az öltözőből és beléptünk névre szóló jegyünkkel a nézőtérre. A mérkőzés rövid időn belül kezdetét vette. Az első 45 percben sok helyzete volt a hazai csapatnak, de az eredmény változatlanul 0:0 maradt. A szünetben mindenki kiszaladt egy kis üdítőért, hiszen a nagy szurkolásban megszomjaztak az emberek. A második játékrész már eseménydúsabb volt. 5 perc után, a csereként pályára lépő Zé Luis a kapuba is betalált. Nem sokkal ezután, a 75. percben Nikolics is gólt lőtt. Újabb támadásba lendült a Vidi, de Zé Luis-t szabálytalanul megállította egy kaposvári játékos. A bíró, mint az várható volt, piros lapot adott neki, kiállítva ezzel a játékból. A feldühödött Kaposvár a meccs vége felé egyre erőszakosabban játszott, több szabálytalanságot is elkövetve. Változtatni azonban nem tudtak az álláson, így 2:0-ra nyert a Videoton FC. 

Összességében óriási élmény és tökéletes délutáni program volt ez a nap. Még egyszer gratulálunk és reméljük, tovább folytatódik ez a jó sorozat!

Sok sikert! Hajrá Vidi!

Dudás Johanna, Gedeon Katinka
Gödöllői Premontrei Gimnázium

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu