SZURKOLÓK

A tét a második hely megtartása szombaton

Közeledünk a rendkívül hosszú és kimerítő 2012-2013-as szezon végéhez, csapatunknak minden támogatásra szüksége lesz, hogy az utolsó akadályok közül az elsőt sikerrel vegyük.

Szombat este utolsó előtti hazai bajnokink következik ebben a szezonban, a Kaposvár látogat a Sóstói Stadionba. Az elmúlt fordulóknál elméletben könnyebb, gyakorlatban pokoli nehéz 90 perc vár csapatunkra, Prukner László tanítványai ugyanis teljesen kiszámíthatatlanul szerepelnek idén. Hosszú idő után játszunk villanyfényes mérkőzést, ráadásul szombaton, az előrejelzések szerint napsütéses időben, 25 fokban, minden adott lesz tehát egy kitűnő futballélményhez!

Jegyinfó

Klubunk szeretné, ha sok család választaná hétvégi programnak a Vidi aktuális meccsét, ezért - előrehozva a gyereknapot, hiszen az "igazi" gyereknapon Kecskeméten lépünk pályára - kettő felnőtt és egy gyermek már 2990 forintért megtekintheti a Rákóczi elleni találkozót, a gyerekjegyek (6-14 éves korig) pedig egységesen 500 forintba kerülnek majd. A kedvezményes belépőket a VidiShopban és a helyszínen vásárolhatják meg.

Szurkolói buszok

Az alábbi útvonalakon ezúttal is ingyenes szurkolói buszok közlekednek a városban szombaton:

Köfém ltp - Zombori út - Budai út (Titeli) - Budai út,Fiskális út - Kisteleki út - Király sor,Géza út - Széna Tér - Fehérvár Áruház - Várkörút - Széchenyi út/ Református ált. iskola - Tóvárosi lakónegyed - Sóstói Stadion és vissza.

Sajó utca - Sajó utca 102. - Rába-Bébic utca - Rába-Pityer utca - Száva utca - SZKG - Hosszútemető - Gellért utca - Piac tér - Széchenyi út/ Református ált. iskola - Tóvárosi lakónegyed - Sóstói Stadion és vissza.

A járatok 17.30-kor indulnak a stadion felé és 20.30-kor vissza a város irányába. 

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek