FACEBOOK-CHAT

A teljes Garancsi-chat a Facebookról

Ha lemaradt volna, most elolvashatja teljes egészében Garancsi István válaszait. A Vidi tulajdonosának a szurkolók tették fel a kérdéseket élőben csütörtök délután a közösségi oldalon.

     
  Csütörtök délután - immár negyedik alkalommal - online-chatet szerveztünk a Facebookon klubunk tulajdonosával, Garancsi Istvánnal. A szurkolók kérdéseit módosítás nélkül közöljük, Garancsi úr válaszait teljes terjedelmében tesszük közzé, csak az elütési, gépelési hibákat javítottuk, hogy a chat hangulatát hitelesen adjuk vissza.  
     


Garancsi István nem reagál erkölcsbe ütköző vagy stílusában nem megfelelő kérdésekre, illetve fenntartjuk a lehetőségét, hogy azonos tartalmú kérdések esetén csak az első kerüljön megválaszolásra! Amennyiben kezelhetetlen mennyiségű kérdés érkezik, akkor természetesen igyekszünk majd a későbbiekben reagálni, illetve az érdekesebb témákat a vidi.hu-n kifejteni!

 

Csőgör György
Tisztelt Garancsi úr!
Arra lennék kíváncsi, hogy hogy látja a csapat jövőjét mondjuk 3-5 éves időtávon? Továbbra is terv-e a rendszeres csoportkörös szereplés? Ha igen, biztosítottnak látja az ehhez szükséges tőkét, hátteret, hiszen ez a cél nyilvánvalóan további jelentős tőkebefektetést igényel.
Válaszát előre is köszönöm! György

Garancsi István
Igen, pontosan. Ez a cél nem változott. A Vidi célja a folyamatos nemzetközi szereplés elérése, és azon minél jobb helyezés. Rendszeresen csoportkörös szereplők szeretnénk lenni. Ennek megfelelően alakítottuk ki a játékosállományunkat, és ez a fő célunk. Mindig annyit költünk, amennyi ésszerű, belátható és felelős.

Tamás László
Tisztelt Garancsi úr!
Mit szól a válogatotthoz, és örül e neki vagy éppen ellenkezőleg, hogy a Videotonból senkit nem hívott meg a kapitány a Románia elleni VB selejtezőre, Bukarestbe.

Garancsi István
Behívott, sajnos sérült lett Juhász, és közben megsérült Kokó is. Ő egy másik - az U21-es - válogatottban szerepelt, két vidis társával. Egyik szemem sír, a másik nevet. Örülünk nagyon a második helyezésnek, de a Románia elleni meccset nem lehet elfelejteni.

Gabor Fiers
Garancsi úr! Ön milyen távra tervez a Videoton FC-vel? Annak tükrében kérdezem ezt, hogy tavaly csak az MTK és a Honvéd zárt pozitív mérleggel az NB1-ben. És nyilván a végtelenségig nem finanszírozható a veszteség.

Garancsi István
Többször elmondtam már, nagyon sokáig. Egy sportklubot nem is lehet másképp kezelni.

Tamás Kincs
Tisztelt Garancsi úr!
Tapasztalataim szerint a meccsre érkezésre és meccsről távozásra a biciklizés a legoptimálisabb közlekedési mód és azt gondolom, hogy jóval többen választanák, ha megfelelő tárolási körülményeket alakítanának ki kerékpárok számára. Ez alapján kérdezem, hogy terveznek-e kialakítani fedett és őrzött kerékpártárolókat a stadion mellett a biciklivel érkező szurkolók igényeinek kielégítésére?

Garancsi István
Jó kérdés nagyon. A stadion fejlesztésnél kiemelt cél lesz ez. Külföldön ez teljesen bevett és használatos meccsre járási eszköz. Nagyon nagy népszerűségnek örvend.

Bastiano Coimbra
Tisztelt Garancsi úr!

A Sousa-érában Stopira Sporting elleni fáradásos törésén és Brachinak az MTK elleni kupameccsen elszenvedett combizom-húzódásán kívül egyetlen sérült játékosunk sem volt. Gomes alatt se szeri, se száma a sérüléseknek, felsorolni is hosszú lenne őket, ezen kívül tbc-s és első edzésen elájuló játékosunk is van. Nem gondolja, Garancsi úr, hogy valami gond van mostanában az orvosi stáb és az erőnléti edzőnk munkájával? Esetleg úgy gondolja, hogy a sok sérülés csak puszta véletlen műve? Előre is köszönöm válaszát.

Garancsi István
Nem gondolom. Sok a sérültünk, mindegyik más-más ok miatt. Tavaly megúsztuk, idén kijár nekünk. Folyamatosan figyeljük az okokat, és megteszünk mindent azért, hogy megelőzzük. Nagyon komoly orvosi stáb van mögöttünk, és a fizioterapeuták is nagyon felkészültek. De mint mindenhez, ehhez is szerencse kell. Kokó esetében ez nem volt, Juhásznál szintén nem. Tavaly Oliveiranal szintén nem és Brachinal sem.

István Péter Kaposvári
Tisztelt Garancsi Úr!
Először is köszönöm amit eddig a csapatért tett és a továbbiakban is sok szép sikert kívánok Önnek, a stábnak és a csapatnak is!
Kérdésem a következő lenne: A folyamatos stadionrekonstrukciós törekvésekbe belefér-e majd a Sóstói stadion is, és ha igen, akkor milyen módon lesz ez számunkra kézzel fogható, melyik része lesz esetleg felújítva a szeretett arénánknak?
És egy-két apróság: a honlapon nem találtam módot arra, hogy a felhasználói profilommal kapcsolatos problémáimat felvessem, többször írtam a titkárság email címére, de semmi válasz. Hol tudnék érdeklődni?
A másik dolog pedig, hogy a MOL szektorokban (legalábbis a C-ben biztos) egyszerűen képtelen voltam tájékozódni felfestések hiányában a székeksorok között, ezen lehetne segíteni esetleg? Előre is köszönöm.

Maradok tisztelettel:
Kaposvári István Péter

Garancsi István
Huhh, ezzel most meglepett. Nem tapasztaltam eddig, hogy kollégáim ennyire trehányak. Meg fogom nézni, és minden felvetésére válaszolni fogunk! Azért kapnak fizetést, hogy jól dolgozzanak. (Tudnia kell, hogy a Sóstói Stadion a városgondnokság kezelésében van, így egy-két kérdésre ők illetékesek, de beszerezzük tőlük.) A stadionnal kapcsolatban volt kormánydöntés. Tudomásom szerint a város és az állam most dolgozik a jogi- és pénzügyi konstrukción, a Vidi, mint szakmai partner tud majd bekapcsolódni, és ahogy korábban írtam, figyelembe vesszük a kerékpáros érdekeket, de tudomásom szerint ez már megtörtént a Loki és a Fradi stadionnál is.

M. Botond
Tisztelt Garancsi úr!
Hogy látja a magyar játékosok jövőjét a klubnál? Arra lennék pontosan kíváncsi, hogy támogatja-e hogy több magyar játékos szerepeljen a csapatban?

Garancsi István
Nem csak, hogy támogatom, hanem ezért dolgozunk. Az edző felelőssége, hogy kit tesz be, függetlenül attól, hogy milyen állampolgár. Azért dolgozunk, az Akadémiával közösen, hogy minél több fiatal tehetséget tudjunk kinevelni, és beépíteni a csapatba. Jelen pillanatban négy olyan komoly magyar fiatal van a csapatban, akik előtt nagy jövő áll. Ez csak rajtuk múlik. A háttérben pedig legalább hat fiatal magyar tehetség kopogtat. Úgy kell kialakítani a csapatunkat, hogy folyamatosan, mint ahogy korábban említettem, hogy folyamatosan harcban álljunk az európai porondon való minél jobb szereplésért.

György Márkus
Tisztelt Garancsi úr.
Orbán Viktor beszélt arról , hogy a következő stadion rekonstrukcióban a Vidi stadionjának átépítése is szerepel! Milyen határidőt szánnak ennek megvalósítására!
Jó egészséget. Márkus György

Garancsi István
Igen, kormánydöntés már volt. Jelen pillanatban nem tudok többet mondani.

Berki Vidista Roland
Tisztelt Garancsi úr!
Gyepes helyett miért nem a Horváth Gabit szerződtettük?
Egy-Két új igazolás nem igazán vált be, önnek mi a véleménye erről?

Garancsi István
Azért nem, mert nem fogadta el az ajánlatunkat. Egy-egy igazolás megítéléséhez még nagyon kevés idő telt el, ahhoz hogy valaki, egy csapatba bekerüljön és beépüljön, minimum fél év szükséges.

Pál Kovács
Tisztelt Garancsi Úr! A kérdésem: igaz-e az a hír, mely szerint 2014 januárjában a fedett lelátó kivételével elkezdik bontani a Sóstói Stadiont? Az új stadion teljesen fedett lesz és közelebb kerül a pályához? A hazai meccseinket Felcsúton fogjuk játszani? Előre is köszönöm a válaszát.

Garancsi István
Tervezzük az egész stadion fedetté való átalakítását. A lelátókat közelebb szeretnénk hozni a pályához. Amikor majd ez mind eldőlt, a közbeszerzések lebonyolódtak, akkor tudjuk megmondani, hogy hol játszunk majd a munkálatok alatt.

Varga Balázs
Tisztelt Garancsi úr!
Eltelt 24, 48, 168 óra értékelné az Euroliga szereplést?

Garancsi István
Már megtettem. Hadd pontosítsam, szerintem legalább 1488 óra telt el :-)

Pusztai Gábor
Garancsi Úr én nagyon nagy Videoton drukker vagyok ön ott lesz hétvégén Debrecenbe a mérkőzésen?

Garancsi István
Persze, hogy ott leszek! Nem minden idegenbeli meccsre járok le. Ide mindenképpen elmegyek! Sorsdöntő!

Vajk Jàmbor
Tisztelt Garancsi Úr!
Én kiváncsi lennék hogy mien tervek vannak a sostói stadion modernizálásával?
Elöe is köszönöm válaszát

Garancsi István
Pontos válaszokat két-három hónap múlva tudok adni. Nagyon sok hasonló befogadóképességű stadiont megnéztem már. Sok ötletet "elloptunk", ezeket majd beépítjük.

Máté Ujvári
Tisztelt Garancsi Úr! Először is szeretném megköszönni ezt az áldozatos munkát amit szeretett csapatunkért tesz. A kérdésem pedig az lenne, hogy a játékosoknak és a szakmai stáb tagjainak tetszik e az országunk?:) Gondolok itt Budapest és Székesfehérvár nevezetességeire. Az Oliveiraval készült hosszabb interjú- kedvenc helyeiről a városban- nagyon tetszett, örülnék, ha több játékossal is készülne ilyen. Mégegyszer köszönöm a munkáját és Hajrá Vidi! :)

Garancsi István
Nem azért hoztuk, hogy tetsszen nekik a főváros. Játszaniuk kell! De az igaz, hogy össze sem lehet hasonlítani a négy évvel ezelőtti Budapestet a mostanival. Elképesztően élhető város lett. Jól érzik magukat nem csak a külföldi, hanem a magyar játékosok is. Sokan egyébként itt akarnak letelepedni is majd, ha befejezték nálunk a pályafutásunkat. A következő kérdésére a válasz: lesz! Ez egy sorozat kezdete volt, nagyon-nagyon sok mindenkinek tetszett. Jó reklám Székesfehérvárnak és természetesen a Vidinek is.

Lie Char
2013-09-12 17:18:09
Üdvözlöm Garancsi úr! Először is szeretnék gratulálni, a csapat ezüstérméhez! A kérdésem az lenne Ön felé, (Igaz tudtommal nem ön a stadion tulajdonosa) nem fordult-e meg a fejében, hogy kellene-e stadionnál, egy fedett, őrzött kerékpár tárolót kialakítani, mert akkor talán többen letennék a kocsit, és kerékpárral jönnének a mérkőzésre, mert a mozgás az embereknek csak használna. Egy másik felvetés, Maroshegy felé nagyon sokan mennek gyalog, mert a kocsikkal a Praktiker parkolótól a stadionig folyamatosan parkolnak, és egy valamire való járda csak, az állatkórház Csíkvári út előtti részen van, és az emberek, a parkolót elhagyó kocsik között bolyonganak. Egy utolsó kérdés (lehet, hogy közben kérdezték) Ön mint tulajdonos, hogy érte meg az EL kiesést, és továbbiakban milyen tervei vannak a csapattal, és milyenek a célkitűzések? Üdvözlettel, és további sok sikert!!! Hajrá VIDI!!!

Garancsi István
A biciklis kérdésre már válaszoltam. Közben eszembe jutott, hogy a Vidi már meghirdetett egy bicajos projektet, meccspromócióra. Közel harmincan jöttek el, de ez nem veszi el a kedvünket. Az EL-kiesés egy lórúgással ért fel. Terveink erre az évre: bajnoki cím és a BL-selejtezőjében minél tovább eljutni. Ja és az MK és a Ligakupa megnyerése!

Videoton Zenekar
Tisztelt Garancsi úr, mit szól azokhoz a pletykákhoz, melyek szerint Paulo Sousa válthatja Egervári Sándort a magyar válogatott kispadján?

Garancsi István
Igen, már kerestek ez ügyben! Eszembe jut, mikor Paulo volt az edzőnk, és itt volt Pintér Attila és szintén jegyzetelt, akkor azt hozták le, hogy már ő a Vidi kijelölt edzője. Paulot én hívtam meg - mármint a Vidi - akkor, amikor még nem voltak sérült játékosaink. Nagyon nagy örömmel töltött el, hogy elfogadta a meghívásunkat. Amikor engedi az ideje, a jövőben is meghívjuk a hazai, vagy válogatott meccsekre, mint a Vidi vendége. Nagy megtiszteltetés nekünk, hogy eljött. Ennyi történt! Nagyon jó a kapcsolatunk, és remélem a jövőben ez továbbra is így marad. Paulo továbbra is figyelemmel kíséri a Vidi és a magyar csapatok szereplését. Azt tudom, hogy legalább három-négy magyar játékost folyamatosan figyel.

Tamás Szabó
Tisztelt Garancsi Úr!

Először is sok sikert kívánok a csapatnak a bajnokságban! A kérdésem az volna hogy a klub megfigyelői akik tehetséges játékosokat derítenek fel miért ennyire külföldre specializálódnak és a honi kisebb ligákban nem igen térképeznek fel hazai fiatal és tehetséges játékosokat. Természetesen tudom hogy az akadémia modell az elsődleges de egy NB2,NB3 szinten nincs tervben hogy felderítsenek még fel nem fedezett tehetségek iránt? Szíves válaszát előre is köszönöm!

Garancsi István
Magyarországon, ha a Vidi jelentkezik valakiért, horribilis összegeket kérnek, valahogy nem alakult ki egészséges játékospolitika az NB I-es csapatok között. Ez tény! Sokat szenvedünk ettől, él az a mentalitás, ha kölcsön adok valakit, akkor téged erősítelek. Ezen hamar kell változtatni, sok játékos emiatt nem tud továbblépni. Külföldről pedig jönnek a tehetséges, ingyen igazolható játékosok. A háttérben nálunk nagyon sok fiatal játékos kopogtat. De ez mind idő, mire a 15 évesből 18 éves lesz, a 16-ból pedig 19.

Tamás Majoros
Tisztelt Garancsi úr! Mit szól a csapat eddigi teljesítményéhez ?

Garancsi István
Nehéz rosszat mondani.

Kéninger Margit
Tisztelt Garancsi Úr!

Nem olyan régen olvastam, hogy megpróbálnak mindent megtenni, hogy családbarát szórakozás legyen a focimeccsre járás. Ön szerint nekünk szurkolóknak a vasárnap esti 20:30-as mérkőzések meddig fognak tartani és hogy lehetne ezeket a jövőben elkerülni, hiszen vidékről (nekem majdnem 60km egy hazai meccs) és unokámmal aki 7 éves, egy 22:30-as befejezésű mérkőzés nem tud családi dolog lenni. Köszönettel és tisztelettel várom válaszát.

Garancsi István
A meccsidőpontokat az MLSZ határozza meg a TV-vel egyeztetve. Nem csak ezzel van gond, hanem a 16:30-as kezdéssel is, hiszen akkor pedig nem jönnek el a szurkolók. Sokat kell azért tenni (MLSZ, TV, csapatok), hogy a legjobb megoldást megtaláljuk. Olyan nem lesz, hogy mindenkinek jó lesz. Valószínű, ha kialakult ez a rendszer, akkor a közlekedési vállalatokat is hozzá kell igazítani a meccsidőpontokhoz.

Zsombor Beke
Üdvözlöm Garancsi úr!
Először is meg szeretném köszönni azt a sok munkát amit befektetett a csapatba és a klubba! Azt szeretném kérdezni, hogy ön milyen gyakran szokott kilátogatni az idegenbeli meccsekre? Válaszát előre is köszönöm!

Garancsi István
Idegenbeli meccsekre nagyon ritkán. Nincs rá egyszerűen időm. Debrecenbe most lemegyek, össze tudom kapcsolni szülőfalum meglátogatásával is (Szabolcs-Szatmár)

Tamás Mázi
tiszteletem garancsi ur nagy vidi druker vagyok és szeretnék kérni magátol egy gyurcso mezet és ingyen köljék a györujbarát fö ut 83 ra tisztelettel Mázi Tamás

Garancsi István
Én nem tudok küldeni, de egy meccs után sétáljon oda Gyurcsóhoz, mutassa meg a bérletét, és szerintem fog kapni egy mezt.

Patrik Schiffler
Tisztelt Garancsi úr!
Thiago Ryan már a Videoton játékosa? Az ő igazolása azt jelenti, hogy Brachi-ra már nincs szükség, vagy az NB3-ba igazolták?

Garancsi István
Igazolásokkal kapcsolatban nem tudok válaszolni.

Richárd Horváth
Tisztelt Garancsi úr! Azt szeretném megkérdezni, hogy mennyi az átlagkeresete a Videoton FC labdarúgóinak. A statisztikai hivatal honlapján szinte minden szférára vonatkozóan találhatók kimutatások, sajnos a profi labdarúgás kivételt képez. Nekem elegendő annyi is, hogy a magyar minimálbér hányszorosa. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel, egy futball barát.

Garancsi István
Nem kívánok rá válaszolni. Ez a klub belügye. A Vidi mindennek eleget tesz, amit az MLSZ előír. Ennek szellemében járunk el mindig. El kell fogadni, hogy a Vidi egy vállalat, ennek megfelelően működik. Többi vállalkozásom átlagbérét sem kívánom senkinek sem megmondani.

Tamas Nagy
Tisztelt Garancsi Úr!

Miért hosszabbítunk szerződést 2016.06.30-ig egy olyan játékossal aki eddig is kölcsönben volt Siófokon és persze megint rögtön kölcsönadtuk, ezúttal a PAFC-nak? Hol az üzlet ebben?

Garancsi István
Ha Harasztira gondol, egy hosszú sérülés után épült fel, mindenképpen játéklehetőség kell számára. Ennek megfelelően dolgozunk minden játékosunkkal, nem csak vele. Nagyon komoly szakszerű és tervszerű meló folyik, semmi sem véletlen nálunk.

Erika Tamás-Zombori
Tisztelt Garancsi úr!
Az európa liga sikertelen mérkőzése után, azt nyilatkozta, hogy komoly szankciókat fog a megfelelő játékosoknál előtérbe helyezni. Azóta nem hallottam ezekről, tudna nekem erről pár szót ejteni? Előre is nagyon köszönöm. Erika HAJRÁ VIDI!

Garancsi István
A Vidi egy vállalat. Ami a nyilvánosságra tartozik, azt mindig közöljük. Ami nem, azt pedig meg kell értenie, belügy. Amit nyilatkoztam, azt nem azért tettem, hogy mellébeszéljek. Amiket gondoltam és tervbe vettem magamban, megbeszéltem az edzővel, és végre is hajtottuk.

Dániel Tóth
Tisztelt Garancsi úr!

Szerencsére mostanság jól megy a csapatnak, le a kalappal, szép a játék és eredményesek is vagyunk, de sajnos nem lehetett ezt elmondani az EL-szereplésünkről. Tudom, lerágott csont, de most őszintén, mi okozta ezt a csapatméretű összeomlást? Sajnos nagyon nagy csend volt ezzel kapcsolatban, és érdekelne, hogy eshetett ki a Vidi egy lesajnált montenegrói együttestől (akiknek minden tiszteletem, hatalmasat küzdöttek, a Senicát is kiejtették).

Üdv,
Tóth Dániel, Nyíregyháza

Garancsi István
Senkit sem lehet lesajnálni. Minden olyan hibát, amit itt elkövettünk, a jövőben biztos, nem fogjuk. A sport egy olyan iparág, ahol bármi megtörténhet. A futballban sajnos különösen. Így leírva elég bénán hangzik, ezt most nem is tudom jobban megfogalmazni, de olyan belső fájdalom ez, amit nem lehet elmondani, leírni pedig végképp.

Tamás Nyári
Tisztelt Garancsi Úr! Az szeretném kérdezi mért nem lehet több magyar játékos csapatba , szinte idegen légiós van csapatba , nem lehet minőségi magyar játékos csapatba, nem jobb lenne így jövőbe csapat ?

Garancsi István
Nem értek Önnel egyet! Az elmúlt hét meccsen messze nem ez volt. Mindig az játszik, akit az edző betesz, függetlenül attól, milyen állampolgár.

Adrián Fehér
Tisztelt Garancsi úr! 1. Ahoz mit szól hogy most ez a hír járja fél Magyarországot hogy a Videoton Sóstói Stadionja befejezésre fog kerülni?Ez mikorra várható ez az építkezés és körülötti fejlesztések? 2.Ha vezetni fogjuk a téli szünetig a tabellát és várhatóan bajnokok leszünk ha minden jól alakul akkor lesz komolyabb át igazolások vásárlások és eladások a téli időszakban? Pl.Nikolics marasztalása.

Üdvözlet: Fehér Adrián,Kellemes további napot és jó munkát a csapat építésének érdekében.!!!

Garancsi István
Tudomásom szerint a kormány három stadionról döntött (Diósgyőr, Haladás és a Vidi). Jós nem vagyok, nem tudom megmondani mi lesz a jövőben. Nikolicsot nem kell marasztalni, szerződése van.

István Beregi
Tisztelt Garancsi Úr!

Paulo Sousa ide hozatala után egy nyilatkozatában említette, hogy már bánja, hogy nem hozott új edzői stábot is, mivel a magyar edzők színvonala nem megfelelő. Mennyire elégedett az utánpótlásban dolgozó magyar edzők munkájával?

Üdvözlettel, Beregi István (édesanyám Papp Katalin, jó ismerőse Önnek :) )

Garancsi István
Nálunk az utánpótlást az Akadémia végzi. Munkájukra nem látok rá, de mivel szakmáról van szó, nem tudok véleményt mondani róla. Sok tehetség kopogtat már a Vidi ajtaján. Papp Katalin Fábiánházáról?

Ramón Ritóper
Hányadik hely lenne a legideálisabb a csapatnak ? Melyik játékos lenne jó a csapatnak kivel érhetné el az elvárt helyezést ?

Garancsi István
Első hely!

Bozi Charlie-bá Attila
Jó napot Garancsi úr!

Mindenkelőtt HAJRÁ VIDI!

Olvastam a nyilatkozatát, ahol az RBD-t kritizálta az MTK meccsen tanusított magatartás miatt. Részben egyet is értenék vele, hiszen az alapjai jók. De megkérdezném, hogy tesz-e a klub valamit a tribünön uralkodó már-már alpári a saját csapatunk ellen irányuló hangos dolgok miatt? Én gyerekkel még mindig így is hamarabb megyek az RBD mellé, mint a tribünre (mindegy milyen az idő), ott a gyerek sokkal kevesebb káromkodást és csúnya szót hall, és a hangulat is jobban támogatja a csapatot, mint az említett szektorok.

Garancsi István
Nem az RBD-seknek üzentem, hanem minden olyan szurkolónak, aki elüldözi a gyerekeket, családokat a stadionból. Nekik ez szórakozás, nekünk nagyon komoly anyagi- és erkölcsi kár. Azon kívül, hogy fizetjük a büntetéseket, magyarázkodunk. Jelen pillanatban nem nagyon tudunk mit tenni. Maximum azt, hogy öt percenként bemondjuk, tisztességesen szurkoljunk. Gondolkodunk és fogunk is lépni, hogy ezeket a "szurkolókat" be tudjuk azonosítani, és valamilyen módon a stadiontól távol tartani.

Buga Mihály
Tisztelt Garancsi Úr!

Ezúton szeretnék gratulálni és kitartást kívánni ahhoz, amit a Videotonnál tett, illetve tesz. Remélem, sokáig a klub élén fog maradni.

Konkrét kérdéseim pedig a csapat igazolásaival kapcsolatosak lennének:
- Miután José Gomes lett a vezetőedzőnk, mennyire használja a kapcsolatait? Kérdezem ezt, annak fényében, hogy Paulo Sousa távozásakor említette, hogy kapcsolatrendszerével továbbra is segítene nekünk, hogy minél minőségibb játékosokat tudjunk igazolni. Kikérték-e korábbi edzőnk segítségét idén?

Valamint, szintén az igazolásokhoz tartozik, hogy esetleg nem próbálnak-e meg egy "nagyobb" nevet is Sóstóra csábítani? Természetesen olyan játékosokra gondolok, akik pályájuk vége fele járnak, de nem elsősorban az anyagi lehetőségek miatt választanának minket, hanem mint kihívásnak tekintik a Vidit (gondolok itt pl. Caneirára).

Ahogy én látom, - és véletlenül sem akarok összehasonlítani szeretett csapatomat, másik együttessel sem - de a kolozsvári példa mutatja, hogy megfelelő hozzáállással és gazdálkodással lehet piacképes csapatot, és labdarúgókat szerezni és később haszonnal továbbadni. A klub mennyire követi esetleg ezt a vonalat?

Válaszait előre is köszönöm!

Garancsi István
Amit leírt, annak megfelelően cselekszünk. Folyamatosan nézzük a játékospiacot és próbálunk lépni.

Zoltán Kenyeres
Tisztelt Garancsi Úr! Az MTK elleni bajnoki meccs után kiadott állásfoglalásában elitélte a szurkolók magatartását. Az RBD csapathoz való hozzáállása példa értékü, így az ő szervezett szurkolásuk nélkül nem lenne igazi meccshangulat a stadionban. A szurkolóbarát dalokat nagyon sokan éneklik. Nem tenne jót, ha a szervezett szurkolás eltűnne a stadionból! Tervezi ezek után a még szorosabb együttműködést az RBD-vel, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő?

Garancsi István
Az RBD-vel nagyon jó a kapcsolatunk, nem rájuk céloztam, hanem mindenkire, aki nem megfelelő módon viselkedik. Továbbra is szeretnék velük minél jobban együttműködni.

Vörös Virág
Tisztelt Garancsi úr, mi a véleménye az MLSZ által bevezetett szurkolói regisztrációról? Nem gondolja, hogy emiatt kevesebben fognak kijárni a meccsekre?

Garancsi István
Egyetértek vele. Azt is el kell mondanom, akkor van ennek értelme, ha a biztonságiak, és mindenki, aki ebben szereplő, 100%-os odaadással végzi a dolgát. Elég csak belegondolni, hogy Győrben azonosító szám nélküli biztonságiak vertek meg vidis játékosokat. Belegondolni is rossz, ha ezt szurkolókkal teszik. Ezt jól át kell gondolni. A regisztrációtól nem kell félniük a szurkolóknak. Semmilyen jogkövetkezménnyel nem jár, de meg kell őket védeni mindenkitől.

Péter Fekete
Tisztelt Garancsi Úr!

Első kérdésem az lenne, hogy az idei szezonban kit tart a legnagyobb riválisnak?
Második kérdésem: Jól tudom hogy Nikla Mitrovicsnak lejárt a szerződése amit a vidi próbált meghosszabbítani de ő nem kívánt maradni?
Utolsóként pedig: Amennyiben a Vidi az 1. helyen végezne és bajnokok ligájában indulna mitlát reális erdménynek (mégiscsak a Bl-ről beszélünk és nem az El-ről)
Előre köszönöm megtisztelő válaszát!

Péter

Garancsi István
DVSC, FTC, ETO. Mitrovicsot jól tudja. Először bajnoknak kell lenni, és be kell jutni a csoportkörbe a BL-ben. Jelen pillanatban ettől még messze vagyunk, mindenképpen legalább pontot kell szerezni Debrecenben most vasárnap.

László Balázsi
Tisztelt Garancsi Úr!
A következő lenne a kérdésem:
Igaz, hogy a győri incidens óta nem járt az ETO stadionjában? Ha igen, mi ennek az oka?
Köszönettel,

László

Garancsi István
Igen. A Győrrel komoly vitáim vannak még Paulo idejéből. A játékosaink megveretését a Magyar Kupa-meccs után pedig nem lehet elfelejteni, pláne úgy, hogy még elnézést sem kértek, és azt sem mondták, hogy kivizsgálják, hogy mi történt.

Sebestyén Kozsuch
Tisztelt Garancsi Úr!

Ön szerint van e reális esély arra, hogy a FTC-t akár hosszabb távon is, több éven, évtizeden keresztül magunk mögött tartsuk és valóban az ország első számú csapatává lépjünk elő?

Garancsi István
Nem tudok rá válaszolni. Remélem, hogy nagyon komoly csatákat tudunk majd megvívni egymással.

Halasz Kristof
Tisztelt Garancsi Úr!
Egyetlen kérdésem van.Mégpedig az, hogy Moris Enete a Videoton Fc kötelékébe tartozik-e még?Mert sajnos még az Vidi2 keretében sem látom soha.
Válaszát előre is köszönöm.

Garancsi István
A Vidi játékosa.

Tamas Nagy
Bocsánat nem Harasztira, hanem Fejesre gondoltam. Az MTK-nak adtuk kölcsön, nem a PAFC-nek. Csak ha már kölcsönadás akkor az embernek rögtön a szedett vedett PAFC jut eszébe.
Mi az üzlet Fejes szerződés hosszabbításában? Eddig is kölcsönben volt, ezután is.

Garancsi István
A PAFC nem szedett-vedett, mint ahogyan egyetlen NB I-es csapat sem. Egy ligában vagyunk 16-an. Mindenkinek meg kell adni a tiszteletet egymásnak. Ez az üzletfilozófiánk. Fejest azért adtuk kölcsön, hogy növeljük az értékét.

Ferenc Gábor Ujvári
Tisztelt Garancsi Úr,

A három kérdésem a következő:

1. Mik a fejlemények a már évekkel ezelőtt bejelentett Vidipédia és Vidimúzeum ügyében? Vidimúzem már csak az új stadionba várható?
2. Nem gondoltak-e még arra, hogy Caneira-t elküldjék Pro Licenszes tanfolyamra? Véleményem szerint jó edző lenne belőle, mert már most is nagy hadvezér a pályán.
3. Mit szól ahhoz, hogy több legendánk is rendszeresen élesen kritizálja a klubot? Itt főképp Tieber László heti elemzéseire és id. Horváth Gábor görcsös Mezey mániájára gondolok.

Garancsi István
1. Folyamatosan dolgozunk rajta. Már volt egy-két büntetés ez ügyben, mert csúszunk. Rajmi nem vette komolyan. 2. Tudomásom szerint nem akar edző lenni jelen pillanatban :-) Játszani akar! 3. Nem szimpatikus.

Mátyás Agócs
Tisztelt Garancsi Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy van e lehetőség a klubjánál munkát vállalni vagy szakmai tapasztalatot szerezni valamilyen formában? Sportszervezői diplomával rendelkezem és jelenleg sportmenedzseri szakon végzem tanulmányaim, amit szeretnék a közeljövőben hasznosítani.
Ha van rá lehetőségem, kiket keressek meg ezzel kapcsolatban?

Válaszát előre is köszönöm!

Garancsi István
Keresse az ügyvezetőnket, a titkarsag@vidi.hu címen.

Flaksen Gábor
Tisztelt Garancsi úr!a tavaszi győri mk meccs után vérlázító események történtek.A győri késes biztonságiak ütötték, lökdösték a csapatot, szakmai stábot. A győriek 80 ezres büntetést kaptak...Ezek után a szurkolókat teszi felelőssé az mlsz minden rosszért. Nem lehet, h a családokat az ilyen "biztonságiak" riasztják el? Mit tett a klub annak érdekében, h valódi büntetést kapjanak ezek az emberek, és az őket alkalmazó klub?

Garancsi István
Nehéz ügy ez nagyon. Teljesen igaza van. Másodszori fellebbezésünk után büntették meg a Győrt. De ezt nem tudjuk annyiban hagyni, minden jogi eszközt ki fogunk használni, ahhoz, hogy ilyen többé ne történjen. Korábban írtam már, hogy mit gondolok erről. Az MLSZ-nek tényleg kettőssége egy kicsit ez, hogy a szurkolókat és a klubokat bünteti, de egy ilyen esetnél, amikor egyértelműen nagyon súlyos rendezői hiányosság történt, nem volt semmilyen következménye. Nem lehet elfelejteni!

Kiss Kira
Tisztelt Garancsi úr! Gyurcsónak mennyi az eladási ára? És ha voltak érte külföldi ajánlatok miért nem adtuk el?És most hogy maradt miért csak 25 perceket játszik szerintem egy ilyen játékosnak a kezdő 11ben a helye mert ahogy be teszik mindig golt és lendületet visz a csapat játékába vagy maga hogy gondolja?

Garancsi István
Igazolásokkal kapcsolatban nem kívánok semmit mondani. Pletykákra, találgatásokra soha nem reagált a klub, ehhez tartja magát. A legfontosabb a hitelesség és a pontosság.

Oliver Christian Lizicska
Sebestyén Kozsuch ugye ezt te sem gondoltad komolyan?

Tisztelt Garancsi úr! Nem terveznek kettős rangadókat esetleg? (hogy a megújuló stadionokban, tényleg telt házas meccsek legyenek?)

Garancsi István
Meccsek szervezése az MLSZ feladata, nem a kluboké. Itt köszönöm meg kollégáimnak a sokszor áldozatos, sokszor még mindig nem tökéletes munkáját. Továbbra is azon vagyunk, hogy minél magasabb színvonalon adjunk hírt a szurkolók felé a Vidi csatornáin. Köszönöm kérdéseiket, és további jó szurkolást! Hajrá, Vidi!

 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu