A Slovan, Szlovákia "kirakatcsapata"

Az 1919. tavaszán alakult, fél évvel azután, hogy megszületett az „önálló” Csehszlovákia. A hivatalos dokumentumok szerint „felmerült az igény egy új, pozsonyi központú szlovák klub megalapítására”. Maga a Slovan név egyébként szlávot jelent. 

Ennek ellenére, már a II. Világháború előtti években is írták be magyarok a nevüket a klub aranykönyvébe: elsősorban Braun „Csibi”, az MTK egykori világklasszisa, aki edzőként vezette az első sikerkorszakban a Slovant, majd Jávor Pál – nem a színész, hanem az újpesti legenda. Jávor után újra Braun jött, de a munkáját nem tudta befejezni, a zsidótörvények miatt mennie kellett – ment is szegény, az embertelenségbe, majd a halálba. A háború utáni évekre már vidámabban emlékezhetünk, a csehszlovákok akkor a magyarnál lényegesen jobb feltételeket tudtak kínálni a profi futballistáknak – így került a Slovanhoz Kubala László is. 

Ugorjunk egy nagyot a históriában, egészen a hatvanas évekig, amely sok szempontból az „aranykor”. Két zajos siker is datálódik arra az évtizedre: a természetesen Slovan-játékosokkal is felálló csehszlovák válogatott ezüstérme az 1962-es világbajnokságon, valamint a már említett 1969-es KEK-győzelem. Utóbbi sem független a történelem vargabetűitől, a szocialista országok csapatai – a Slovan kivételével – visszaléptek, a „Prágai tavasz” leverése miatti nyugati szankciók ellen tiltakozva. A pozsonyiak a döntőben az FC Barcelonát győzték le, az azért már akkor sem volt piskóta… Említsünk meg néhány nevet a hatvanas évekből: Jozef Adamec, a tavaly elhunyt Jan Popluhar, Alexander Horvath (azaz Horváth Sándor), a Capkovic-ikrek, Jan és Jozef.

	A Slovan legértékesebb játékosa, a 28 éves gólgyáros, Filip Sebő

A következő mérföldkő, amelyet érintenünk kell, már az önálló Szlovákiában „található” – jöhetnek a kilencvenes évek. Pozsony európai főváros, a Slovan pedig az ország első klubja lett, de ennek ellenére nem tudott úgy dominálni, ahogy az várható, vagy elvárható lett volna. Tény, a Ferencváros elleni BL-meccsek illetve a dunaszerdahelyi rendőrattak óta magunk is tudhatjuk, tapasztalhatjuk, a Slovan kicsit (?) a szlovák nacionalizmus kirakata is lett – mondjuk úgy, ez nem tette népszerűbbé Magyarországon. Egyébként két korábbi Vidi-játékos is magára húzta a Slova mezét: Keresztúri András és Mario Bozsics is játszott a hatszoros szlovák bajnokcsapatban.

Az 1999-es bajnoki cím után jó darabig semmit sem nyert a Slovan. Ez a trend fordult meg a legutóbbi négy szezonban, amikor bajnok, ezüstérmes, majd ismét bajnok, végül idén pedig bronzérmes lett az égszínkék csapat.

2011. január 26-án - egy téli felkészülési mérkőzésen - játszottunk utoljára a Slovan Bratislavaval, és akkor Sándor György góljával 1-0-ra nyertünk.

Tavaly nyáron a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kezdték el a nemzetközi szereplésüket. Az első ellenfelük a kazah Tobolt volt, és nem is okozott különösebb gondot a Slovannak a legyőzésük. A hazai 2-0-ás sikert követően idegenben 1-1-et játszottak, így következhetett a harmadik selejtezőkör, ahol viszont már kevesebb szerencséjük volt. Idegenben ugyan gólnélküli döntetlent értek el az APOEL otthonában, Pozsonyban azonban már nem kegyelmezett a ciprusi csapat, és 2-0-ra nyertek. A Slovan az Európa Ligában - ott is a play-off-ban - folytathatta a nemzetközi küzdelmeket, és óriási meglepetésre kiverték az AS Romat (otthon 1-0, idegenben 1-1) és bejutottak a csoportkörbe, ahol a későbbi döntős Athletic Bilbao, a Salzburg, és a PSG volt az ellenfelük. A hat csoportmeccsükből ötöt elveszítettek, a PSG elleni hazai meccsük pedig 0-0-ás eredménnyel zárult, így végül utolsók lettek a csoportban.

A Slovan vezetőedzője az a Vladimír Weiss, aki 2010-ben a szlovák válogatott szövetségi kapitánya volt. A csoportkörből akkor az olaszokat megelőzve jutottak a nyolcaddöntőbe, ahol aztán Hollandia állította meg északi szomszédainkat.