ELLENFÉL-LES

A román bajnokság éllovasával mérkőzünk felkészülésünk harmadik állomásaként

Az FC CFR 1907 Cluj hat év után ismét bajnok lehet.

A Beijing Renhe elleni 1-1-es és a Wisla Kraków elleni 0-1-es felkészülési meccseket követően harmadszor is pályára lép a Vidi benidormi edzőtáborozása során. Az ellenfél péntek délután a román bajnokság éllovasa, az FC CFR 1907 Cluj lesz.

A kolozsvári klubot még 1907-ben, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén alapították, de aranykorát egyértelműen az erdélyi származású Pászkány Árpád tulajdonosi átvétele, azaz a 2000-es évek közepe óta éli. Mindhárom bajnoki címük, mind a négy kupagyőzelmük és két Szuperkupa-győzelmük is ebből az időszakból származik, ezenkívül pedig háromszor megjárták a Bajnokok Ligája és egyszer az Európa Liga csoportkörét - 2005 előtt egyszer sem kvalifikáltak európai kupasorozatba.

A román bajnokság idei kiírásából 22 fordulót rendeztek meg 2017-ben és a kolozsváriak 15 győzelem mellett négyszer döntetlent játszottak, így 49 ponttal az első helyen telelnek - a második Steaua két pont távolságra van. Érdekesség, hogy a góllövőlistán egy játékosuk sem áll előkelő helyen, hiszen 35 találatuk rendkívül egyenletesen oszlik el a keret tagjai között. A legtöbbet, hatot az argentin középpályás, Emmanuel Culio lőtte, összesen pedig 10 játékos volt már eredményes a szezonban.

A transfermarkt.de portálon keretük értékét 20,5 millió euróra becsülik és rendelkeznek ugyan összesen 11 légióssal, de a legtöbbet mégsem ők, hanem három román: a másfél millió eurós Ionita (ő októberben debütált a nemzeti csapatban), az 1,4 millió eurós Deac (12-szeres válogatott) és a címeres mezt felnőtt szinten először szintén októberben felöltő, 1,4 millió eurós Tucudean érik. Ionita és Tucudean a télen kerültek a CFR-hez, csakúgy mint a jobbszélső Costache, a belső középpályás Bordeianu és a brazil középhátvéd, Gilvan.

A légiósok közül kiemelkedik az első számú hálóőr, a 23-szoros litván válogatott Arlauskis és a francia-elefántcsontparti hátvéd, Kévin Boli, aki a 2016-17-es idényben még a Viitorullal volt bajnok. Érdekesség, hogy a Vidihez hasonlóan a kolozsvári együttesben is van egy Paulo Vinícius, ráadásul a posztja neki is középhátvéd.

Az együttes vezetőedzője a legendás román játékos, Dan Petrescu, aki 95-ször lépett pályára a nemzeti csapatban, amellyel többek között két vb-t és két Eb-t is megjárt a '90-es években. Az egykori hátvéd-szélsőre elsősorban a Chelsea-ből emlékezhetünk, ahol 1995 és 2000 között játszott.

A román együttesnek ez lesz a negyedik edzőmeccse a naptári évben. A spanyol Castellónt 4-0-ra, a Rapid Wient 3-1-re, a Borussia Mönchengladbach U23-as csapatát 1-0-ra győzték le, azaz egyelőre száz százalékosak.

A Vidi eddig egy alkalommal mérkőzött a CFR Cluj csapatával, mégpedig nyolc évvel ezelőtt, 2010. február 9-én, Törökországban. A felkészülési találkozót 1-0-ra veszítettük el az akkor friss BL-tapasztalatokkal rendelkező kolozsváriak ellen. Akkori csapatunkból a mostani mérkőzésen is pályára léphet majd Tomás Tujvel, aki 2010-ben a 65. minutumban, csereként lépett pályára Sebők Zsolt helyett.

Szerző: Guber Péter

Fotó: cfr1907.ro

További hírek