ELLENFÉL-LES

A nemzetközi kupaindulásért küzdő Honvéd lesz az ellenfél a szerdai bajnokin

A kispestiek a negyedik legértékesebb kerettel bírnak az NB I-ben.

Csapatunk pontszámban utolérheti a Ferencvárost a tabella élén, amennyiben legyőzi a Budapest Honvéd gárdáját. A 21. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlására szerdán 18 órakor kerül sor, ez lesz a Vidi első fellépése a Bozsik Stadionban a 2017-es bajnoki döntő óta.

A kispestiek 24 mérkőzés után az 4. helyen állnak a tabellán, összesen 35 pontot gyűjtöttek és egy esetleges győzelemmel a dobogóra is felléphetnének. A 2018-as naptári évben vegyes eredménysort tudhatnak magukénak. Az első idei fordulóban előbb vezetést szereztek, majd végül 5-2-re alulmaradtak a Ferencvárossal szemben, aztán kikaptak a Vasastól, ám ekkor fordult a kocka: a Haladást és legutóbb a Balmazújvárost otthon legyőzték, a kettő között pedig idegenben egy pontot szereztek a DVTK ellen. A vörös-feketék a Magyar Kupában is versenyben voltak még, a nyolcaddöntőben a Siófokot ejtették ki 4-3-as összesítéssel, aztán a negyeddöntők során a DVSC 3-1 arányban bizonyult jobbnak náluk.

Keretük értékét 7,93 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.de portál, ez a 4. legmagasabb az NB I-ben. Legértékesebb játékosuk magasan Davide Lanzafame (1,5 millió euró), akit a magyar válogatott Eppel Márton (650 ezer euró) és Gazdag Dániel (500 ezer euró) követ. A keret tagja még a szintén (egykori) válogatott Gróf Dávid-Heffler Tibor páros is.

A góllövőlistán a 3. és 6. helyen áll Honvéd-labdarúgó: a tavalyi gólkirály Eppel Márton áll hátrébb 11 találatával, míg Davide Lanzafame 12-nél jár a 2017-18-as szezonban.

A télen kisebb játékosmozgás zajlott csak a fővárosiaknál. Tomas Kosút Lengyelországból, Tonci Kukoc Bosznia és Hercegovinából, korábbi játékosunk, a már említett Heffler (az ő neve mellett a szintén egykori Vidi-játékos Pölöskei Zsolt is ismerős lehet drukkereinknek) pedig Ceglédről került Kispestre, miközben Laczkó Zsolt és Villám Balázs szolgálatait köszönték meg. A második csapatuktól felkerült Májer Milán a tavasszal négyszer a kispadon ült és egyszer kapott lehetőséget.

Ami az InStat-pontszámokat illeti, az átlagok alapján a legjobb Lanzafame (247), akit a már távozott Latifu (244) követ, de Bobál (244), Kamber (240) és Eppel (239) is az élmezőnyben vannak. A középhátvéd Bobál 2018-ban egyelőre még csak egy ízben lépett pályára az élvonalban.

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek