VIDI - DEBRECEN

A múlt számai a mi fölényünket mutatják

Csapatunk szorította le trónjáról a Debrecent két éve, majd utolsó találkozásunkon, a júliusi Szuperkupa-döntőben is győztünk. A 30. Vidi - Loki bajnoki mérkőzés következik!

Vasárnap 16.30-kor az NB I szuperrangadóján az a két együttes néz farkasszemet a Sóstói Stadionban, amely uralta az elmúlt éveket a hazai labdarúgásban. A közelmúltban rajtunk kívül csak a Debrecennek sikerült az a bravúr, hogy nemzetközi kupában csoportmérkőzéseket játszhatott, de nem csak emiatt számíthatunk pikáns rangadóra. 2011-ben csapatunk a Lokit szorította le a magyar futball trónjáról, ahova idén sikerült visszakapaszkodniuk a piros-fehéreknek.

A vasárnapi bajnoki lesz a két csapat 30. székesfehérvári összecsapása, és bár a statisztika a mi fölényünket mutatja, azért jó lesz óvatosnak lenni, hiszen a jelen században csupán öt alkalommal tudtuk itthon bajnoki mérkőzésen legyőzni a Debrecent, míg a hajdúságiak ugyanennyiszer mindhárom pontot elvitték Fehérvárról, három alkalommal pedig pontosztozkodásra került sor, vagyis az elmúlt 12 évben nagyon kiegyenlített a mérleg.

Ha a távolabbi múltat vesszük szemügyre, akkor óriási a fehérvári fölény. Az első mérkőzést Székesfehérváron 1979-ben játszotta a két csapat és akkor 1-1 lett a végeredmény. Ugyan két évvel később, 1981-ben nyerni tudott az akkor még DMVSC néven szereplő hajdúsági csapat, ám a következő győzelmükre egészen 2000-ig kellett várni, vagyis 19 évig bevehetetlen volt számukra Székesfehérvár. Ez idő alatt összesen 14 alkalommal láttuk vendégül őket bajnoki mérkőzésen, és tizenegyszer nyertünk, háromszor pedig döntetlen lett.

Utoljára Székesfehérváron a júliusi Szuperkupa-döntőben találkozott egymással a két csapat, akkor 1-1-es rendes játékidőt követően tizenegyesrúgásokkal (4-2) mi hódítottuk el a kupát, a mindent eldöntő tizenegyest Caneira helyezte a vendégek hálójába.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek