ELLENFÉL-LES

A megújult Pécs látogat Sóstóra

A baranyai csapatnál nagy játékosmozgás volt a téli szünetben. A Ligakupa-elődöntő első mérkőzését ingyen tekinthetik meg szurkolóink.

Csütörtök délután a Pécset fogadjuk a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén. A baranyai alakulat a Honvédot búcsúztatta a negyeddöntőben, nem is akármilyen mérkőzésen. Az első (hazai) találkozón 3-2-re győztek Wittrédi kettő és Grumics egy góljával, a visszavágón pedig 3-3-as döntetlen született Kispesten, ekkor Koller, Horváth és Szatmári voltak eredményesek. A Ligakupa B csoportjának élén végeztek egyébként ősszel a piros-feketék, hat meccsből háromszor győztek, kétszer döntetlent játszottak és egyszer kikaptak, igaz ekkor még Supka Attila ült a kispadon, ma pedig már Lőrincz Emil a vezetőedző.

Télen hatalmas mozgás volt a csapatnál, tizenhatan távoztak és kilencen érkeztek. Az elmenők között olyan ismert és egykor meghatározó játékosok is voltak mint Bajzát Péter, Bodnár László vagy Demjén Gábor. Pécsre igazolt viszont a korábban csapatunkkal bajnoki címet nyert Lázár Pál, a kecskeméti Balogh Béla és a Paks csapatában ősszel hét gólig jutó Simon Attila.

Legutóbb bajnoki mérkőzésen játszottunk a Péccsel, novemberben 0-0 lett a végeredmény. Az előző szezonban szintén csak a bajnokságban találkoztunk, Mecsekalján 3-1-re, a Sóstói Stadionban 4-1-re győztünk. Az ezt megelőző négy évadban az első osztályban nem találkozott egymással a két csapat, a PMFC ugyanis a második vonalban szerepelt, 2009-ben azonban a Ligakupa-döntőben így is összekerültünk. A Siófokon rendezett meccsen 3-1-re győztünk Vujovic kettő és Silva egy góljával.

A csütörtökön 17.15-kor kezdődő Vidi - Pécs összecsapásra a belépés ingyenes, és ahogy a sorozat korábbi meccsein már megszokhatták szurkolóink, csak a főlelátó lesz nyitva!

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek