Csapatunk Paksi FC elleni hazai bajnoki mérkőzése vasárnap 18:30-kor kezdődik.
"A héten próbáltunk a lehető legalaposabban felkészülni a Paks elleni mérkőzésre. A játékosok jó munkát végeztek, a célunk az volt, hogy az elmúlt mérkőzéseken elkövetett hibákat kijavítsuk. Védekezésben nagyobb felelősséget vállalva kell játszanunk, illetve jelen helyzetünkben nem férnek bele az egyéni hibák, ezeknek a számát mindenképp csökkenteni kell. A Paks bejutott a kupadöntőbe, a bajnokságban pedig a dobogó második-harmadik fokáért küzdenek, egy jó formában lévő, motivált ellenfélre számítok vasárnap. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb formánkat kell mutatnunk ahhoz, hogy bravúrgyőzelmet arassunk, de nem lehet más célunk, mindent el fogunk követni, hogy itthon tartsuk a három pontot" - nyilatkozta honlapunknak Tímár Krisztián vezetőedző a Paksi FC elleni, vasárnap 18:30-kor kezdődő bajnoki előtt.
A vendégcsapat vezetőedzője, Bognár György ezúttal nem nyilatkozott a mérkőzést megelőzően.
Szerző: Óházy Bálint
Fotó: fehervarfc.hu