INTERJÚ

A hétvégén induló új bajnokságban már minden mérkőzésen lesznek alapvonali sporik is

Erről, valamint az első 12 profi magyar játékvezetőről is beszélt honlapunknak Puhl Sándor.

Magyarországon, tétmérkőzésen először a DVSC - Vidi Ligakupa-meccsen tesztelték a hat játékvezetős modellt. Ezt követően további tavaszi Ligakupa találkozókon működtek közre az alapvonali asszisztensek, többek közt a székesfehérvári Ligakupa döntőn is.

A hétvégén induló NB I-es bajnokságban már minden mérkőzésen hat játékvezető lesz jelen. Erről az újításról kérdeztük Puhl Sándort, az MLSZ Játékvezető Bizottság alelnökét, akit a 90-es években négyszer választottak meg a világ legjobb sporijának.

Jelenleg is egy több napos edzőtáborban vagyunk az NB I-es és NB II-es játékvezetőkkel, asszisztensekkel. Az elmúlt időszakban nagyon sok elméleti- és gyakorlati továbbképzésen vettek részt a játékvezetők, most az utolsó simításokat végezzük a hétvégi bajnoki rajt előtt. Azzal, hogy ettől a szezontól kezdve két alapvonali bíró is segíti a játékvezető munkáját, a nemzetközi gyakorlathoz igazodunk. Több feladata is van a két alapvonali játékvezetőnek. Az ő jelenlétük elsősorban preventív jellegű, hiszen az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy rengeteg esetben a játékosok elkerülik a kisebb-nagyobb szabálytalanságokat a büntetőterület környékén. Emellett olyan vitatott meccs-szituációkban is a játékvezető segítségére lehetnek, mint például, hogy egy a felső lécről a gólvonal környékére pattanó labda áthaladt-e teljes terjedelmével a gólvonalon, vagy nem. Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy a jövőben is lesznek majd vitatott esetek, a célunk azonban az, hogy minél kevesebb legyen a hiba, és ne a játékvezetőkről szóljon egy-egy forduló, hanem a csapatokról, hiszen ők a főszereplők, és nem a sporik. Fontos megjegyezni, hogy az MLSZ soha nem látott körülményeket biztosít a játékvezetők részére. Ennek egyik fontos része az, hogy 12 magyar játékvezető a jövőben hivatásosként fog dolgozni, ami azt jelenti, hogy ez lesz az egyetlen munkájuk, ebből fognak élni. Ezek a játékvezetők napi szinten edzenek, és folyamatosan fognak elméleti továbbképzésen is részt venni. Tavasszal egyébként több Ligakupa-meccsen is teszteltük a hat játékvezetős modellt, és a visszajelzések abszolút pozitívak voltak, mind a csapatok, mind pedig a játékvezetők részéről. Számunkra az a legfontosabb, hogy a labdarúgás iránti alázattal, felkészülten, tudásuk legjavát nyújtva vezessék a mérkőzéseket a magyar bírók" - nyilatkozta honlapunknak Puhl Sándor.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu, szon.hu

További hírek