ELLENFÉL-LES

A hatodik Újpest fogadja a Vidit a tizenhetedik fordulóban

A bajnokságban három meccs óta nyeretlenek a lila-fehérek, és a héten Kaposváron búcsúztak a Magyar Kupától.

17 nappal a MOL Aréna Sóstó megnyitója után ismételten az Újpest FC-vel néz farkasszemet csapatunk, ám ezúttal idegenben, a Szusza Ferenc Stadionban - ahol 2018-ban a Vác elleni Magyar Kupa-meccsen már pályára léptünk - csapunk össze a lila-fehérekkel. A találkozó december 8-án, 18 órakor kezdődik.

Stadionunk nyitómeccse előtt jó szériából, két győzelemből érkezett az Újpest, most viszont a november 21-i pótolt találkozóval együtt a bajnokságban zsinórban háromszor maradtak nyeretlenek: otthon a Pakssal, majd Mezőkövesden is döntetleneztek, összesen egy gólt rúgva ezeken a mérkőzéseken. Mindemellett címvédőként elbúcsúztak a Magyar Kupától is, ahol szintén nem találtak be, a Kaposvár egy hajrában szerzett góllal diadalmaskodott.

A négy meccs egyetlen gólját Giorgi Beridze rúgta (a Paksnak), a grúz pedig így már 3 találatnál jár az idényben (plusz egy a Magyar Kupában) és egyedül áll a házi góllövőlista második helyén a 4 gólos, a Kisvárda ellen triplázó Novothny mögött.

Beridze 6 egységgel a kanadai táblázatot is vezeti, pedig játékpercek tekintetében csak a 9. helyen áll csapatában, hátulról az első felé haladó sorrendben Onovo, Zsótér, Novothny, Burekovic, Bojovic, Pajovic, Szankovics és az "éllovas" Obinna is előtte áll.

Keretük értékét továbbra is 6,8 millió euróra taksálja a tranfermarkt.de, ami a 6. legmagasabb az NB I-ben. Novothny 600 ezer euróval a legértékesebb, majd Ristevski jön 500 ezer euróval. Az újpestiek közül Mohl Dávid Magyar Kupa-győztesünk (2006), Filip Pajovics bajnokunk (2015), Zsótér Donát pedig Ligakupa-ezüstérmesünk (2013).

InStat-átlagok terén az a Kire Ristevski (262)  az első, aki az ősz folyamán érkezett a lila-fehérekhez és a stadionnyitó előtt két nappal még Macedónia színeit képviselte, így Székesfehérváron pihenőt kapott. A szezon eddigi álomcsapatában is szereplő Bojan Szankovics (254)-Bojovics (253) duó a második-harmadik.

Az elmúlt fordulókban Nebojsa Vignjevics vezetőedző általában a Pajovics - Pauljevics, Bojovics, Ristevski, Burekovic - Onovo, Szankovics - Obinna, Zsótér, Beridze - Novothny kezdőt állította vagy próbálta meg csatasorba állítani (eltiltások és pihentetések miatt néhány poszton eltért ettől az Újpest kezdője).

Simon Krisztián továbbra is sérült, legutóbb Mijusko Bojovics nem került meccskeretbe, eltiltottja ezúttal nem lesz a lila-fehéreknek.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu

További hírek