ELLENFÉL-LES

A bronzéremért küzdő Mezőkövesddel találkozunk szombaton

Ebben a szezonban eddig egy döntetlen és egy győzelem a mérlegünk Kuttor Attila csapata ellen.

Az OTP Bank Liga 31. fordulójában a tabella harmadik helyén álló Mezőkövesd Zsóry FC vendégei leszünk. Kuttor Attila együttese remekül teljesít az idei bajnokságban, története legjobb szezonját futja a borsodi gárda. Az eddigi 30 találkozóból 13-at megnyertek, 8-szor játszottak döntetlent és 9-szer szenvedtek vereséget, 40 gólt szereztek és 28-at kaptak. Két legeredményesebb játékosuk a 8 találatnál járó grúz Budu Zivzivadze és a 7 gólos Cseri Tamás. Érdekesség, hogy hazai pályán 6 ponttal kevesebbet (21-et) gyűjtöttek, mint idegenben (27-et).

Annak ellenére, hogy összességében kitűnően szerepelnek, a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követő újraindulás óta nem nyertek bajnokit, két döntetlen mellett háromszor kikaptak. A Magyar Kupában viszont éppen ellenünk harcolták ki a döntőbe jutást, ahol a Budapest Honvéd ellen végül alulmaradtak.

Az idei szezonban kétszer már találkoztunk velük, októberben 0-0 lett a végeredmény Mezőkövesden, míg februárban 2-1-re nyertünk a MOL Aréna Sóstóban.

Eddig összesen 13-szor rendeztek bajnoki mérkőzést a két csapat részvételével, 7-szer mi győztünk, 4 alkalommal döntetlen született, 2-szer pedig a sárga-kékek örülhettek. A Mezőkövesd pályaválasztása mellett ez lesz a hetedik összecsapás, a 3 döntetlen és a 2 kövesdi siker mellett egyszer tudtunk nyerni, Henty és Lazovics góljaival hoztuk el a három pontot még 2017 nyarán. A Vidi - Mezőkövesd párharcok legeredményesebb góllövője Danko Lazovics 4 góllal.

 

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek