SZURKOLÓI

50 éve velünk az úton - Jakab László

19 éves kora óta szurkol csapatunknak a Vidi - Haladás bajnoki kezdőrúgója.

A Videton FC - Haladás mérkőzés kezdőrúgását Jakab László végezte el, aki hétfőn, március 8-án ünnepli 67. születésnapját. 1967 óta a Vidi szurkolója, a csapatot számtalan helyre elkísérte, a hazai meccseken pedig mindig ott van. Így van ez idén tavasztól is, természetesen a Pancho Arénába szóló bérlete is megvan, közvetlenül a hazai kispad fölött ül, hogy minél közelebb legyen a történésekhez. A Somogyszilból származó Jakab László 19 évesen, tanulóként érkezett Fehérvárra, itt ragadt és azóta élete meghatározó része a klub.

"Majdnem 50 éve szurkolók a csapatnak, amióta Fehérvárra költöztem minden meccsre próbálok kimenni és a legtöbbre sikerül is, 1973 óta a feleségemmel együtt. Magyarországon belül szerintem mindenhol jártunk már, ahol a Vidi. A távolabbi helyekre két napra utazunk, ilyenkor megpróbáljuk egy kis városnézéssel kiegészíteni a programot, de a lényeg a meccs! Szerdára is megvan már a jegyünk, Miskolcra is elkísérjük a fiúkat! Nagyon sajnáltam a Fradi elleni kiesést, jó lett volna idén megnyerni a Magyar Kupát. Így maradt a bajnokság, ahol azért a dobogó nagyon remélem, hogy összejön! Ez a Hali elleni győzelem jó alap lehet a hátralévő 10 meccsre" - mondta a vidi.hu-nak az ünnepelt.

Jakab Lászlónak boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk!

Jakab László és Jakab Lászlóné Erzsike saját szurkolói képükkel ajándékozták meg a Vidit

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek