TUDÓSÍTÁS

4-0-s összesítéssel jutottunk a Magyar Kupa negyeddöntőjébe

Huszti duplájával és Hadzic szép tekerésével 3-0-ra nyertünk hazai pályán az NB III-as Taksony ellen.

Szerdán este 18 órától a Magyar Kupa negyeddöntőjébe jutásért mérkőzött a MOL Vidi FC a Taksony SE-vel, miután az odavágón együttesünk Dunaharasztiban 1-0-s előnyt szerzett NB III-as ellenfelével szemben. Csapatunk 1197 nap után játszott újra MK-meccset Sóstón.

Marko Nikolics vezetőedző a múlt heti összecsapáshoz képest Anel Hadzicot, Berecz Zsombort, Armin Hodzicot és Stopirát jelölte a kezdőbe újonnan, kikerült Kovács István, Pátkai Máté, Loic Nego és Marko Scsepovics.

A Taksony oldalán Kozári Csaba meccskeretbe sem került ezúttal, Győri Raymond és Pfister Erik a kispadra ült le, őket Szemán Lajos, az NB I-es múlttal rendelkező Patály János és Tóth György helyettesítette.

Első félidő - háromgólos előny 42 perc alatt

A 9. percben maradt ki az első nagyobb lehetőség. A jobb oldalról indult az akció, Hodzic játszott Bereczhez, aki Husztinak sarkalt, ő egyből visszatette Hodzic elé, támadónk 15 méterről, ballal a bal kapufa mellé lőtt. A 17. percben Huszti a bal oldalról pontosan kanyarított középre, Futács fejesét Ivancsics hárította.

A 25. percben Nikolov jobb oldalról, bal lábbal lőtt, Ivancsics középre ütötte, de nem tudtuk a kapuba kotorni a labdát, viszont faultot harcoltunk ki. A 17 méteres szabadrúgást Huszti a kapu jobb oldalába lőtte (1-0).

Négy perccel később Hodzic veszélyes lövésébe értek bele, így a labda elkerülte a kaput. A szögletet Futács fejelte középre, Ivancsics a helyén volt. A 31. percben Hangya iramodott meg és a tizenhatosra belépve hátratette Husztinak, lövését a kapu előtt blokkolni tudták.

A 32. percben kettőre növeltük előnyünket: Hadzic szerzett labdát, majd kényszerítőzött Juhásszal. A visszakapott labdát a tizenhatos vonaláról csavarta a bal alsóba bosnyák középpályásunk (2-0).

A 37. percben Szilágyi Máté próbálkozott 25 méterről, Tujvelnek vetődve kellett kitolnia a kellemetlenül pattanó lövést. Két perccel később Hadzic játszott Hodzic elé, a támadó lövésre szánta el magát 25-ről, de fölé lőtt. A 42. percben Hodzic vezette rá a Taksony védelmére a labdát, majd kényszerítőzött Nikolovval. A visszakapott labdát Hesz miatt a bosnyák támadó nem tudta rálőni, ami így Huszti elé került, középpályásunk 11 méterről ellőtte a kapus lábai között (3-0).

Több lehetőség már nem adódott, 3-0-val vonultak szünetre a felek. A második félidőre már a két gólszerző nélkül futottunk ki, Husztit Milanov, Hadzicot Pátkai váltotta.

Második félidő - megtartottuk az előnyt, magabiztosan jutottunk tovább

Nagy nyomás alatt tartottuk a Taksony kapuját, az első komolyabb lehetőség az 55. percben esett, amikor Milanov bepasszát Futács nem tudta kapura irányítani a blokkoló láb mellett. A szögletet követően Berecz 18 méterről lőtt, egy védőn megpattant, Hodzic lesen állva átengedte a lába között, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

A 60. percben, tetszetős labdajáratás végén Hodzic tolta keresztbe a labdát a tizenhatos vonalán, majd szorított helyzetben fölé lőtt. A 62. percben Tóth futott versenyt Juhásszal, majd betört a tizenhatosra és éles szögből tüzelt, labdája célt tévesztett. Három perccel később Hodzic emelt vissza egy kifejelt labdát, a védők ezt is elcsúsztatták, Nikolov levette, de 8 méterről kevéssel a felső léc fölé bombázott.

A 68. minutumban Nikolov szabadrúgását Juhász fejelte rá, de közelről blokkolták a gólba tartó labdát, szöglet jött. Ebből Stopira bólintott 6 méterről, nem találta el a kaput. Ezután Nego állt be Juhász helyére. A 79. percben Nikolov vezette a labdát jó 40 méteren át, átvert 3-4 vendégjátékost is, majd tökéletesen játszott a kibújó Negóhoz. Francia-magyar hátvédünk középre adott, ahol Berecz 10 méterről lőtt, de sajnos Iváncsicsba.

A mérkőzés hajrájában Nikolov lőhetett volna gólt. Az akció során szinte minden játékosunk lábán átfolyt a labda, Pátkai Hodzicot találta meg, aki vezetgette középen, majd talppal Nikolov elé játszott. Középpályásunk 16 méterről lőtt a kapu fölé. A következő akcióból Pátkai lépett ki a jobbhátvéd mögött és középre adását Futács kotorta Iváncsicsba.

A 90. minutumban a csereként beállt Győri kapott labdát és 20 méterről Viníciusba bombázott. A 91. percben még adódott egy lehetőségünk, Nikolov-Milanov-Hodzic volt a labda útja, támadónk 15 méterről, jobb oldalról nem találta el a kaput.

A MOL Vidi FC összesítésben 4-0-val jutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu

További hírek