"Szerettük volna az első 15 percben eldönteni"

Mindkét edző egyetértett abban, hogy a Vidi a második félidőben jól védekezett, így igazán nagy helyzetet nem tudott a DVTK kialakítani.

Paulo Sousa:
„Jól kezdtük a mérkőzést, nagyon sok helyzetet sikerült kialakítanunk, a célunk az volt, hogy az első 15 percben eldöntsük a találkozót. Az első gólunk után azonban visszaestünk, problémák voltak a védelmünkben is. A második félidőben azonban feljavult a védekezésünk, ennek köszönhetően ellenfelünk nem igazán tudott helyzeteket kialakítani, így nem forgott veszélyben a győzelmünk. A második 45 perc védőmunkájával elégedett vagyok. Ellenfelünk jól járatta a labdát, szépen építették fel a támadásaikat, azonban rendre sikerült megakadályoznunk azt, hogy igazán nagy gólhelyzetbe kerüljenek. Horváth Gábor cseréje kényszerű volt, szerencsére nincs komolyabb baja, izomgörcse volt, így óvatosságból kellett lecserélni, de sérülése nem súlyos. Jól zárult számunkra a mérkőzés, hiszen Brachi szabadrúgás-gólja gyönyörű volt.”

Benczés Miklós:
„Beigazolódott, amit eddig is tudtunk, hogy a Vidi egy nagyon jó csapat. A hazaiak nagyon jó ritmusban kezdték el a mérkőzést. Ahol azt hittük, hogy a legjobbak lehetünk, a középpályán, pont ott nőtt fölénk a Vidi. Nem tudtunk igazi gólhelyzetet kialakítani, hiányzott a kiemelkedő egyéni teljesítmény a csapatomból, emellett rengetegszer futottunk lesre, ez ellenfelünk védelmét is dicséri.”

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek