"Nyertünk egy kupát, de lehet, hogy elveszítettünk két játékost"

Paulo Sousa örült a győzelemnek és annak is, hogy a csapat próbálta megvalósítani a taktikai utasításokat, de nagyon aggódik Elek és Sándor sérülése miatt.


"Fordulatos mérkőzést játszottunk a Magyar Kupa-győztes otthonában. A pályán nem két ellenfél, hanem két versenytárs próbálta legyőzni egymást. Örömmel láttam, hogy a játékosok próbálták mindazt visszaadni, amit a felkészülés során gyakoroltunk, bár néha rossz döntést hoztak, de összességében elégedett vagyok. Ami a legjobban tetszett, hogy minden játékosomon láttam a győzni akarást. A kiállítást követően sem esett kétségbe a csapat, és végül minden labdarúgóm hozzátette azt a kicsi pluszt, ami a győzelemhez kellett. Elek Ákos szájsérülése és Sándor György sérülése az egyetlen negatívum a mérkőzésen, egyelőre még nem tudjuk mennyire súlyos ez a két sérülés."

Tomislav Sivic: "Gratulálok Paulonak a sikeres bemutatkozásához! Összességében egy jó mérkőzést játszottunk. Az első játékrészben hatalmas taktikai csata zajlott a pályán. Pechesek voltunk, hiszen az egyik legveszélyesebb támadónkat, Tököli Attilát nagyon korán le kellett cserélnem sérülés miatt, és amikor emberelőnyben játszottunk, ő nagyon hiányzott a pályáról. Megvoltak a helyzeteink, azonban ahogy az ilyenkor lenni szokott, a sok kihagyott ziccer végül megbosszulta magát, André Alves pedig villant egyet, és megmutatta miért is ő André Alves. Ez egy teljesen más mérkőzés volt, mint a májusi kupadöntő, és a pályán is egy teljesen más felfogásban játszó Videoton volt az ellenfelünk. Még egyszer gratulálok a Vidinek, és persze a saját csapatomnak is."

Szerző: Wéninger Ákos