"Nem feltartott kezekkel lépünk pályára"

Pintér Attila szerint a Vidi sokkal előnyösebb helyzetben van, de mindent megtesznek, hogy megkeserítsék a dolgunkat.

„Az első mérkőzés után a Videoton van sokkal előnyösebb helyzetben, de ettől függetlenül nem feltartott kezekkel fogunk pályára lépni. Vannak kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódó játékosaink, de azok, akik pályára lépnek, mindent el fognak követni annak érdekében, hogy kicsit megkeserítsék a Videoton dolgát és ezzel a továbbjutását” – nyilatkozta honlapunknak az ETO régi-új vezetőedzője.

Hogy mennyire sikerül felráznia a társaságot az 5-1-es fehérvári meccs visszavágójára, csak estére derül ki, mindenesetre a bemutatkozás meglehetősen jól sikerült, hiszen fölényesen nyertek a Siófok ellen múlt pénteken.

„Tesszük a dolgunkat. Én mindig is a munkában hittem, most is abban hiszek, és azon vagyunk, hogy megfelelőképpen rendezni tudjuk a sorainkat a jövőben" – fogalmazott Pintér Attila.



Szerző: Acsai N. Ferenc

További hírek