"Nagyon büszke és nagyon boldog vagyok"

Paulo Sousa és Supka Attila értékelte a látottakat a mérkőzés után.

 Nehéz bármit is mondani ezután a mérkőzés után, mert a csapatom nagyon jól játszotta azt, amit előre megbeszéltünk. Ha egy kicsit bátrabbak vagyunk az előrejátékban, gólokat is szerezhettünk volna. A Videoton FC lehetőségei elsősorban a rögzített szituációk után adódtak, amikre készültünk is, aztán a gólt pont egy felívelt labda utáni fejesből kaptuk. A pályán nem sok különbséget lehetett látni a csapatok között, és ha mindezt a két együttes körülményeinek tükrében nézzük, azt hiszem, hogy az eredményen kívül elégedettek lehetünk. Egy ponttal persze sokkal elégedettebb lennék, de az utolsó pillanatban történtek miatt végül nem sikerült a döntetlen.

Nagyon büszke és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyerni ezt a mérkőzést, megérdemelte a csapat a győzelmet, a helyzeteink alapján akár már az első félidőben eldönthettük volna a találkozót. Büszke vagyok a játékosokra, hogy az utolsó pillanatig küzdöttek. Valamelyest meglepő volt, hogy a Honvéd teljesen más taktikával érkezett Székesfehérvárra, mint amit eddig megszokhattunk tőlük, és az, hogy külön felkészültek belőlünk, egyfajta tiszteletet mutat az irányunkba. Azt viszont nem gondolom, hogy mindez azoknak a körülményeknek vagy lehetőségeknek lenne betudható, amikkel a Videoton FC bír.

Szerző: Acsai N. Ferenc