INTERJÚ

"Mit érnek azok a célok, melyek könnyen teljesíthetők?"

Interjú Zsótér Donáttal, aki 17 évesen edzőtáborozhatott Spanyolországban az első csapattal.

Hogyan élted meg az elmúlt három hetet?

Nagyon boldog vagyok, hogy együtt készülhettem a Vidivel. Eredményes és nagyon hasznos edzőtáboron vagyok túl, rengeteget tanultam, kiváló szakemberek és nagyszerű játékosok vettek körül. Nem hittem volna, hogy a felkészülési mérkőzéseken játéklehetőséget kapok, azt hittem, csak együtt készülhetek az első csapattal. Ehhez képest az összes mérkőzésen pályára léptem, ami minden várakozásomat felülmúlta.

Sőt, még gólt is szereztél.

Azért az egy lőtt gólommal nem vagyok maradéktalanul elégedett, hiszen jóval több lehetőségem volt a gólszerzésre.

Miben különböztek ezek a felkészülési meccsek azokhoz a Ligakupa-mérkőzésekhez képest, amelyeken eddig az első csapattal pályára léptél?

Nem lebecsülve a magyar focit, és azon belül is a Ligakupát, azt azért be kell látnunk, hogy hatalmas különbség van egy Dinamo Moszkva vagy egy FC Dnipro elleni meccs és a hazai kupameccsek között, még akkor is, ha Spanyolországban csak edzőmérkőzéseket játszottunk. Sokkal gyorsabb volt a játék ritmusa, rengeteg test-test elleni párharc alakult ki, és nagyon sok ügyes, technikás labdarúgó ellen játszottunk az elmúlt hetekben.

Annak ellenére, hogy nem tartozol a termetes játékosok közé, nagyon bátran felvállaltad a párharcokat. Úgy tűnt, nem vagy ijedős srác.

Muszáj felvállalni ezeket az ütközéseket. Ugyan kisebb termetű vagyok az átlagosnál, viszont úgy érzem, hogy van bennem elég erő a párharcok megnyeréséhez. Ilyen szituációkban nem feltétlenül a fizikai adottságok döntenek. Ha azt nézem, hogy mennyivel magasabb vagy erősebb az ellenfelem, és nincs esélyem ellene, akkor azt az összecsapást semmiképp sem nyerhetem meg. Minden fejben dől el. Ha tudom, hogy képes vagyok megnyerni egy párharcot, és el is hiszem ezt, akkor végül győztesen kerülök ki a küzdelemből.

A spanyolországi felkészülés után alig pár nappal máris jelenésed lesz az U17-es válogatottban.

Így van, és szeretném is kamatoztatni az edzőtáborban megszerzett tudást és tapasztalatot. Jó lenne, ha a válogatottal sikerülne kijutnunk az Európa-bajnokságra, ott pedig kiharcolnánk a világbajnokságon való részvételt. Emellett szeretnék minél gyakrabban együtt edzeni az első csapattal, hiszen így tudok a leggyorsabban fejlődni.

Csalódnál, ha tavasszal még nem kerülnél fel az NB I-es keretbe?

Igen, mert én mindig maximalista vagyok. Tudom, hogy sokat kell dolgoznom azért, hogy az első csapat tagja lehessek, de én olyan célokat tűzök ki magam elé, amelyekért küzdenem kell. Mert mit érnek azok a célok, melyek könnyen teljesíthetők?

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu/Kupeczik Krisztián

További hírek