"Éretten futballoztunk"

Diósgyőri győzelmünket követően Paulo Sousa elégedett volt a csapat teljesítményével. Beczés Miklós viszont vezetőedzőnkről nyilatkozott pozitívan.

- Nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk egy kitűnő ellenfél ellen. A Diósgyőr csapata egyre jobb, szurkolóik pedig elképesztő hangulatot varázsolnak minden hazai meccsükön, és ez most sem volt másképp. Szerencsére sikerült megszereznünk a vezetést, majd utána még több helyzetünk is volt, miközben a védelmünk pedig nagyon szervezetten és hatékonyan működött. Nikonak pedig sikerült az utolsó percben kétgólosra növelni az előnyünket. Erre a meccsre egyébként más taktikával futottunk ki, mint a korábbi mérkőzéseinkre, és a játékosaim taktikai szempontból mindent úgy csináltak a pályán, ahogy azt kértük, annak ellenére, hogy teljesen más elemeket gyakoroltunk eddig. Ennek különösen örülök - nyilatkozta vezetőedzőnk.

Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője elismerően nyilatkozott csapatunkról és vezetőedzőnkről is.

- Voltak jó megoldásaink a mérkőzésen, amelyeket meg kell tartanunk, a hibáinkat pedig javítanunk kell. Úgy érzem, egy nagyon erős Videotonnal tartani tudtuk a lépést a mérkőzés nagy részében, és talán még olyan momentumok is voltak, amikor időszakosan jobbak voltunk - értékelt a Diósgyőr trénere, aki a sajtótájékoztató végén Paulo Sousáról is mondott pár dicsérő szót.

- Annyit még el szeretnék mondani, hogy már az egymás elleni első mérkőzésünk és a mostani után is egy nagyon tiszteletre méltó kollégát ismertem meg Paulo Sousában, ezért nem is igazán tudom mire vélni azokat a dolgokat, amelyek vele kapcsolatosan vagy körülötte zajlanak, mióta Magyarországra érkezett - zárta értékelését Benczés Miklós.

Szerző: Szabó Gergő

További hírek