"Elképesztő, amit az Európa Ligában elért a csapat"

Sztojan Ivkovics, a kecskeméti kosárcsapat vezetőedzője - aki több szállal is kötődik Székesfehérvárhoz - a Vidit tartja a KTE elleni bajnoki esélyesének.

Ez valóban így van. Két olyan városról beszélünk, ahol több sportág csapatai is sikeresen szerepelnek, ráadásul az emberek imádják a sportot. Megmondom őszintén, annak ellenére, hogy van Székesfehérváron egy házam, és a feleségem is székesfehérvári (Béres Tímea, a női kosárlabdázás elmúlt húsz évének egyik meghatározó személyisége, aki többek közt Euroligát, francia bajnoki címet, cseh bajnoki címet és nyolc alkalommal magyar bajnokságot is nyert - a szerk.)  nem követem olyan nagyon nyomon a fehérvári csapatok szereplését, de egy kivétel azért akad, ez pedig a Vidi.

Hogyhogy?

Az anyósom nagy Vidi-szurkoló, és ezt a piros-kék szívet örökölte a fiam is, aki szintén nagy Vidi-drukker, neki egyébként van is egy eredeti Vidi-meze "IVKOVIC" felirattal a hátulján.

Akkor vasárnap este az egész Ivkovics-család a Vidinek fog szurkolni?

Azért ez ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen elég régóta Kecskeméten dolgozom, és szurkolók a kecskeméti focicsapatnak, de a Vidi sem közömbös számomra. Úgy gondolom élvezetes, jó mérkőzést játszik majd a két együttes. Az azonban tény, hogy a magyar bajnokságban mindenki ellen esélyesként lép pályára a fehérvári alakulat.

Rendszeresen nyomon követed a magyar labdarúgó-bajnokságot?

Hogyne! Szeretem a magyar focit. A labdarúgás messze a legnépszerűbb sport Magyarországon, rengeteg embert képes megmozgatni egy-egy nagyobb rangadó, vagy válogatott mérkőzés. De nem csak az NB I-et követem nyomon, hanem amikor csak tehetem, megnézem a Vidi nemzetközi mérkőzéseit is a TV-ben. Elképesztő, amit az Európa Ligában eddig elért a csapat. Ez nem csak a magyar labdarúgásnak tesz jót, hanem az egész magyar sportéletnek.

A családi vonatkozáson kívül van egy másik érdekes kötődése is Ivkovicsnak a Vidihez, hosszú évek óta ő ugyanis az edzője Wittmann Krisztiánnak, aki csapatunk egykori legendás játékosának, Wittmann Gézának a fia. Vagyis a sport- és a labda szeretete apáról fiúra szállt a Wittmann-családban, annyi a különbség csupán, hogy Krisztián nem rúgja, hanem pattogtatja a labdát, nem is akárhogy, hanem válogatott szinten.

(Címlapfotó: Czagány Balázs / Nemzeti Sport, Fotó: Nemzeti Sport)

Szerző: Wéninger Ákos