"Büszke vagyok arra, hogy egykoron a Vidiben fociztam"

Kovács Ferenc kérésére kerültem Egerből Székesfehérvárra. Csodálatos éveket töltöttem ott, és nem csak azért mondom ezt, mert egy nagyszerű csapatba és remek közösségbe kerültem, hanem azért is, mert két gyermekem is Székesfehérváron született. Büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem a Videoton első "Ezüstcsapatának" 1976-ban, persze ma már mindenki tudja, hogy akkor szó szerint elvették tőlünk a bajnoki címet - ki ne emlékezne az azóta híressé vált Ferencváros - Videoton 1-1-es mérkőzésre, amit Müncz sporttárs, hát hogy is fogalmazzak, nem vezetett valami jó felfogásban. Azt sem felejtem el sosem, hogy a Vidiből lettem magyar válogatott játékos is.

Védő létére sok gólt szerzett. Árulja el, mi volt a titka!

Valóban, Feri bácsi bal oldali védőnek hozott Fehérvárra, azonban sorra dőltek ki a csatáraink sérülések miatt, így egy idő után megkérdezte tőlem a Mester, hogy mit szólnék ahhoz, ha bal szélsőt játszanék? Védőként is olyan játékos voltam, aki szeretett előre kalandozni, sokszor kapcsolódtam be a támadásokba, így nem okozott problémát számomra ez a váltás. Végh Tibi így került a helyemre a védelem tengelyébe, a végén azonban én jártam pórul, hiszen Tibi nagyszerűen szerepelt hátul, egy idő után azonban felépültek a csatárok, én pedig egyszer csak kipottyantam a csapatból. Egyébként nem csak a góllövés ment jól, de nagyon sok gólpasszt is adtam, igaz akkoriban ezt még nem számolták külön, mint manapság. Sok szélső szabadrúgást tekertem a kapu elé, és sok elfutás utáni beadásom vált gólpasszá, ezeknek pedig ugyanúgy örültem, mint amikor én találtam az ellenfél kapujába.

Rengeteg meccset játszott a Vidiben. Van kedvenc mérkőzése?

Számomra minden meccs nagyon fontos volt, nem nagyon tudok különbséget tenni köztük, de ha mindenképp ki kellene emelnem egy találkozót, akkor a Napoli elleni UEFA-Kupa meccsünket említeném. Igaz, hogy idegenben 2-0-ra kikaptunk, de 90 ezer néző előtt pályára lépni valami szenzációs érzés, amit nem is tudok semmihez sem hasonlítani. Ráadásul a visszavágón, hazai környezetben sikerült nagyon megnehezítenünk az olaszok dolgát, végül 1-1-es döntetlent játszottunk velük a Sóstói Stadionban.

Hogyan telnek manapság a napjai? Teljesen eltávolodott a labdarúgástól, vagy valamilyen szinten még az élete része maradt?

Megmondom őszintén, hosszú évek óta nincs már semmilyen kapcsolatom a focival, legfeljebb annyi, hogy a tévén minél több külföldi és hazai meccset megnézek. Nagyon szeretem a Barcelona játékát, ők tényleg játsszák a focit. Játékosként én is olyan labdarúgó voltam, aki játszani szeretett, tehát nem az a brusztolós típus voltam. A magyar bajnokságot is rendszeresen nyomon követem, amennyi meccset csak tudok, megnézek a tévén, de a stadionokba már nem járok ki. Nyíregyházán élek, de hosszú ideje már a Szpari meccseire sem megyek ki. A vendéglátásban sikerült elhelyezkednem, miután befejeztem labdarúgó-pályafutásomat, jó ideje pedig van egy kis kocsmám, azt igazgatom. Sok időm elmegy vele, de szeretem csinálni.

Most hétvégén, 25 év után ismét megmérkőzik egymással az élvonalban két korábbi csapata, a Vidi és az Eger. Milyen mérkőzésre számít?

A papírforma szerint biztos fehérvári siker születik, de véleményem szerint nagyon nehéz meccs vár a Vidire. Láttam az Eger meccseit a tévében, és azt kell mondanom, nagyon jó kis csapat jött össze, akik képesek lehetnek bárki dolgát megnehezíteni. Természetesen a Vidi mérkőzéseit is megnéztem, és biztos, hogy hazai szinten az átlagnál sokkal magasabb színvonalat képviselnek, ráadásul nagy öröm számomra, hogy a nemzetközi porondon is kiválóan teljesítenek a piros-kékek. Mindent figyelembe véve Vidi-győzelemre tippelnék, de csak ismételni tudom magam, nem vár könnyű meccs a Vidire. Amúgy amikor korábbi csapataim meccseit nézem, mindig nosztalgikus érzés fog el. Sokszor gondolok arra, hogy több mint harminc éve én is ebben a stadionban, ennek a csapatnak a mezében játszottam. És sokszor eszembe jutnak a korábbi csapattársaim is, akikkel egy ideig még tudtam tartani a kapcsolatot, ma már azonban mindez csak emlék. De a pályafutásomra - főleg a Vidiben eltöltött időszakra - mindig büszkén és jó szívvel gondolok vissza.