EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Joan Carrillo: "Ha valakit hibáztatni lehet a mai vereségért, az egyedül én vagyok"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Joan Carrillo: "Nehéz mérkőzés volt, ahogy arra számítottunk is. A Paks jó csapat, főleg hazai pályán. Nem csoda, hogy a szezonban eddig csupán két együttes tudott itt győzni. A mai mérkőzés közben a hazaiak be is bizonyították, hogy mindez nem véletlen. Az első félidőben volt egy-két helyzetünk, a második játékrészben pedig az volt a célunk, hogy minél többet birtokoljuk a labdát. Ekkor mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, nekem a kispadról úgy tűnt, hogy nekünk volt több helyzetünk, azonban a Paks szerzett gólt. Van ilyen a fociban, hogy néha az az együttes szerzi meg a 3 pontot, amelyiknek kevesebb helyzete volt. Néhány alapemberemet, azok közül, akik az elmúlt időszakban sokat játszottak, ma pihentettem. Nekünk már a BL-re kell fókuszálnunk, ezért azok a játékosok is lehetőséget kaptak, akik biztos, hogy jövőre is nálunk fognak játszani. Kíváncsi voltam arra, hogyan teljesítenek ezek a játékosok. Ez egy jó alkalom volt arra, hogy éles helyzetben is megnézhessem őket. A csapat összességében azt csinálta, amit látni szerettem volna. Ha valakit hibáztatni lehet a mai vereségért, az egyedül én vagyok. A játékosok mindazt végrehajtották, amit kértem tőlük. A legfontosabb az volt számunkra, hogy a nemzetközi kupára való felkészülést elkezdjük és megnézzük mindazt, amin változtatnunk kell. Jövő héten kielemezzük a hibákat, és azon dolgozunk, hogy ki is javítsuk azokat."

Csertői Aurél: "Gratulálok a Vidinek a bajnoki címhez. Egyáltalán nem kisebbíti a győzelmünket a tény, hogy ellenfelünk számára már nem bírt komolyabb téttel a mai meccs. A fehérváriak a 90 perc során egyetlen komolyabb helyzetet sem tudtak kidolgozni ellenünk. Sok sikert kívánok a Vidinek a nemzetközi kupaszerepléshez!"

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news