EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Henning Berg és Nebojsa Vignjevic értékelése

Vezetőedzőnk nagyon örült a remek eredménynek, az Újpest mestere érthetően jobb kezdést várt csapatától.

Henning Berg: Nagyon jó kezdése volt a szezonnak a mai meccs, szuper eredményt értünk el. A támadójátékunkkal nagyon elégedett vagyok, a második félidő pedig végig rendben volt. Az első félidő első 10-15 perce sajnos nem olyan volt, amit vártam, egyáltalán nem úgy játszottunk, ahogy elterveztük, viszont minden dicséretet megérdemelnek a játékosok azért, mert 0-1 után visszajöttek a meccsbe és utána már jól teljesítettek. Hogy Suljic cseréjén gondolkodtam-e a kihagyott helyzet és az első félidő miatt? Nem. Úgy gondolom, hogy jó elmozgásai voltak már az első játékrészben is, keményen dolgozott. A szünetben mondtam neki, hogy menjen tovább előre, jön majd a gól. Fontos volt, hogy ne a fejét lógatva folytassa, hanem a feladataira tudjon fókuszálni. Marko is remekül játszott ma. Már jó formában volt a felkészülési meccsek alatt is, de akkor nem talált be. Ezzel viccelődött is a héten, hogy mindenki nyugodjon meg, majd a tétmérkőzéseken..., igaza is lett. De nem csak ő játszott jól, Danko is nagyon fontos szerepet játszott a mai mérkőzésen, kellettek a jó passzai és a kombinációs készsége. Mirko is jól szállt be, okos futballistának tartom, persze kell egy kis idő, hogy beilleszkedjen, de rövid idő alatt is látszott, hogy minőségi labdarúgó. Kokó és Géresi Krisztián is beszállt a meccs végére, tehát sok jó támadónk van, és akkor még olyan remek futballisták maradtak a kispadon, mint Szoszó, Fiola Attila és a Haladás elleni meccsen gólt szerző Bódi Ádám. Mindenki egészséges és jó formában van, kellemes feladata ez egy vezetőedzőnek, hogy ilyenkor összeállítsa a csapatot.

Nebojsa Vignjevic: Két külön részre bontanám a meccset. Az első 60 percben attraktívan játszottunk, gólt is szereztünk. Az utolsó 30 percre megfogyatkoztunk, innentől már csak a Vidi volt a pályán, a lényegi kérdések eldőltek. Sajnálom, hogy így alakult. Talán a második gólnál túl könnyelműek voltunk, 10 emberünk volt a hazai térfélen, és ahelyett, hogy befejeztük volna a támadást, elveszítettük a labdát és gólt kaptunk. A piros lapig mutatott játékunkhoz gratulálok a csapatnak, bízom benne, hogy a következő meccsek sokkal jobban sikerülnek.

Author: Vidi.hu

Photo: vidi.hu

More news